A rendőröket akarták felrobbantani Budapesten

10 millió forintos vérdíj az elkövető fejére

[seifert.p] publikálva: 2016-09-25 20:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A járőrök voltak a szombati budapesti, Teréz körúti robbantás célpontjai, "a rendőreimet ki akarták végezni" - jelentette be Papp Károly országos rendőrfőkapitány, aki a robbantást az egész magyar rendőrség elleni támadásnak nevezte.


Repeszképző anyagokkal kombinált, házi készítésű robbanószer robbant fel szombat éjszaka, az elkövető 170 centiméter magas, 20-25 éves férfi, aki világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt - ismertette. Papp Károly bejelentette azt is, hogy 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki.



Eddig 14 bejelentés érkezett.



Papp Károly ismertetése szerint több száz rendőr dolgozik az ügyön, és együttműködnek a Terrorelhárítási Központtal, valamint a polgári titkosszolgálatokkal is. Éjszaka megkezdték a szemlét, a tanúkutatást, a szakértőket is bevonták, és 145 kamerafelvételt is lefoglaltak. A kamerafelvételek értékelését megkezdte a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ.

Ellenőrzés a határokon

A főkapitány bejelentette azt is, hogy az éjszaka folyamán a szakmai protokollnak megfelelően elrendelte a robbanóanyagra, robbanószerre vonatkozóan a szigorított ellenőrzést a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a közúti határátkelőhelyeken és elrendelte valamennyi nemzetközi személyszállító vonat rendőri ellenőrzését és kísérését.

Beszámolt arról is, hogy a sérültek a szükséges műtéteken túl vannak, a rendőrnő életveszélyes, a rendőr súlyos sérülést szenvedett, általános állapotuk kielégítő, stabil, a rendőrnő továbbra is altatásban van. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője jelezte, a sérültek felépüléséhez a rendőrség minden támogatást megad, családtagjaikat az éjszaka értesítették.

Az ügyészség veszi át a nyomozást

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője a sajtótájékoztatón közölte: több ügyészt is a helyszínre küldött, hogy ismerkedjenek a bizonyítékokkal és segítsék a felderítést. Mint mondta, minden feltétel biztosított ahhoz, hogy amikor hétfőn átveszik a nyomozást, az eljárás "törés nélkül haladjon tovább".

Az országos rendőrfőkapitány kérdésre elmondta: a rendőrök járőröztek, ebben a körzetben teljesítettek szolgálatot, azaz nem hívásra mentek és nem intézkedés közben voltak.

Arra a felvetésre, utal-e bármi arra, hogy a járőrpáros egyik tagja lett volna a bűncselekmény célpontja, azt válaszolta, hogy a járőrpáros volt a célpont.

A főkapitány egy kérdésre válaszolva elmondta: a sérült rendőrnő a Budapesti Rendőr-főkapitányság toborzó tevékenységében vett részt és vesz részt a jövőben is. Arra a kérdésre, hogy terrortámadás történhetett-e, azt mondta: a rendőrség hét verziót állított fel a bűncselekmény lehetséges indítékára, ezeket most vizsgálják.

Papp Károly válasza szerint a bűncselekmény környéke addig lesz lezárva, amíg a szemlebizottság vezetője azt nem jelenti a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjének, hogy a szemlét befejezték. Ebbe - mint mondta - nem kíván országos rendőrfőkapitányként beleszólni.

Az elkövető hollétét firtató kérdésre pedig annyit mondott, a nyomozás érdekében erre nem kíván válaszolni.

A sajtótájékoztató elején lejátszották azt a négy hangfájlt, amelyen a járőrpáros férfi tagja segítséget kért a robbanás után. A járőr először arról beszélt, robbanás történt a Teréz körúton, majd segítséget kért, elmondta, hogy egy rendőr eszméletlen, végül mentőt kért megsérült kolléganőjének.

Visszatérhetnek a lakásokba

Közben a VI. kerületi önkormányzat közölte, hogy a környékről kiköltöztetett valamennyi lakó visszatérhetett otthonába. A hatóságok tájékoztatása szerint az épület statikailag nem sérült.

Tanúvédelem

A szombati budapesti, Teréz körúti robbantás nyomravezetőjének személyét a rendőrség bizalmasan kezeli, az eljáró hatóság szükség esetén megvédi a tanút - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Véradás

A rendőrség cáfolja azt a közösségi médiában terjedő hírt, amely szerint a szombati budapesti, Teréz körúti robbantásban megsérült egyik rendőrnek vérre lenne szüksége. Az ORFK közleményében azt írták, sérüléseikhez képest mindkét rendőr egészségi állapota kielégítő, stabil.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elmozdult a Föld tengelye
Japán 2,4 méterrel odébb tolódott
PÉNZTÁRCA
Meghalt a Red Bull kitalálója
Öt milliárd dollár az örökség
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jéghokin a Tehén Palotában
Kaliforniai képeslap – I.rész
RECIKLI
Vulkánon sül a husi
Meghökkentő étterem Lanzarotte szigetén

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

2. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

3. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

4. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

5. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

6. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

7. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

8. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

9. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

10. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Már nem Hannah Montana

Szófelhő / Archív
--