A magyar Barney Stinson

A népszerű sorozat szereplőjétől jó néhány trükköt tanult

[tiszai] publikálva: 2014-05-30 07:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

www.rivercast.net

A 26 éves Smikál Attila szívesen dolgozna színészként vagy akár rendezőként. Ehhez jó alapnak tekinti a modellkedést, amire szintén úgy tekint, mintha színészet lenne, egy kattintás erejéig.


Attila gyerekkorában rendkívül visszahúzódó és félénk személyiség volt. Miután rájött, hogy a médiában, a színpadon, vagy a televízióban nagyon szívesen szerepelne, tudta, hogy le kell győznie a gátlásait. Ebben segített neki rengeteget a modellkedés, amit öt éve kezdett az Oktogon Tánc Centrum modelliskolájában. A Diamond Models RiverCast-nál készült portfóliója a második profi fotósorozat róla.

Attilát a legjobban a filmek érdeklik. Rengeteg sorozatot, filmet látott már, és akár órákon keresztül is tudna róluk beszélni. A fiatal srác elárulta, hogy nem igen hallgat zenét, mivel rá a filmek vannak olyan hatással, mint másra a zene. A filmzenéket viszont nagyon szereti.

A filmekhez tehát mély kapcsolat fűzi Attilát. Szerepelt a Made in Hungariában statisztaként, illetve nagyon szeretne szinkronhangként közreműködni filmekben. Elmondása szerint rengeteg hangot tud utánozni.

Rendezőként egy misztikus thrillert rendezne, mert szerinte erre van manapság igényük az embereknek. De egy régebbi filmet nem alkotna újra, ha az eredetije elég jó volt. Hiszen minek újrafilmezni azt, ami már egyszer siker volt?

Moziba egyedül is szívesen jár, de mindig örül a hölgy társaságnak. Természetesen akkor is, ha nem moziról van szó.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Metropolisz, ahol fuldokolnak az emberek
Pekingben borzalmas a levegő
PÉNZTÁRCA
Dacia lett a pápamobil
A múltkor még Lamborghini volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Miss Éden - szépségek talpig hulladékban
Nagyon menő a környezettudatosság

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.02.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Skócia
2020.02.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Írország
2020.02.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

Száguldás az élete

Szófelhő / Archív
--