A C-vitamin hatásos a mellrák ellen is

Amerikai kutatók érdekes megállapítása

[j.protic] publikálva: 2013-02-12 16:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A C-vitamin gátolja a melanóma és a mellrák növekedését egy amerikai kutatócsoport szerint, amelynek tagjai a legrangosabb onkológiai szakfolyóirat, az International Journal of Oncology idei első számában közölték megállapításaikat.


A nyilvánosságra hozott kutatási eredmény alapján a C-vitamin-pótlás 98 százalékkal csökkentette a daganatok növekedéséért felelős érképző faktor, az úgynevezett VEGF szintjét. Amennyiben a jelenleg folyó humán vizsgálatok is jó eredményt hoznak, akkor a C-vitamin az egyik alappillére lehet a kemoterápiát egyre inkább felváltó célzott daganatellenes terápiának. Az amerikai kutatóintézetben végzett állatkísérletben sikerült az áttétképződést is hatékonyan gátolni.

A C-vitamin nem csodaszer, ezért a klinikusok rendre felhívják a figyelmet a többi létfontosságú vitamin és mikrotápanyag komplex biztosításának fontosságára.

Mándi László belgyógyász szakorvos, családorvos, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tutora a felfedezés jelentőségéről szólva az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt évek klinikai eredményeinek köszönhetően az Országos Gyógyszerészeti Intézet már engedélyezte a nagydózisú C-vitamin kezelést a rákgyógyításban.

"Mint belgyógyász és családorvos évek óta foglalkozom a magas dózisú C-vitamin alkalmazásával előrehaladott daganatos betegségek kezelésében. Elsősorban olyan embereknél alkalmaztuk a módszert, akiknél már a szokványos kemoterápiás és sugárkezelés hatástalan volt, vagyis úgynevezett hospice állapotban lévő betegeknek kezdtük el fokozatosan szájon át, illetve intravénásan - infúzióban - adni a C-vitamint" - magyarázta.

"Ennek van egy megfelelő algoritmusa, amellyel a külföldi szakirodalom kiterjedten foglalkozik. Rendelői körülmények között, nagyon szigorú sterilitás és laboratóriumi kontroll mellett alkalmaztuk az eljárást" - tette hozzá.

A szakember, aki több munkatársával együttműködve alkalmazza sikeresen a módszert, elmondta: volt olyan betege, akinél másfél éven át alkalmazták az eljárást drámai javulást elérve: a páciens tele volt áttéttel, már az onkológia sem rendelte vissza, ám a C-vitaminos kezeléssel "másfél, jól elfogadható évet" tudtak neki adni a szakemberek. A beteg végül anyagi okok miatt hagyta abba a kezelést, ám mint azt a szakember elmondta, ma már az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) is támogatja a módszert.

Mándi Lászlónak jelenleg három páciense van, és most kezdte el alkalmazni a módszert egy heretumoros betegnél is. A kezelés minden egyes fázisban részletes adatrögzítéssel és az úgynevezett tumormarkerek, tehát a ráksejtek szintjének mérésével, komoly kontroll mellett folyik.

Mándi László azt nem tudta megmondani, hogy Magyarországon hány helyen alkalmazzák a módszert. Individuális kezelésről van szó, amely minden leletet és daganattípust figyelembe véve emelkedő, óvatos dózisokkal zajlik. Hangsúlyozta, teljesen tisztában kell lenni a nagy dózisú C-vitamin adagolásának fokozatossági feltételeivel és mellékhatásaival.

Eddig két esetben alkalmazta az eljárást vastagbél-daganatos páciensnél, ahol már máj- és tüdőáttét is volt, egy esetben pedig tüdődaganatos betegnél. A módszer kifejezetten redukálja az áttétképződést - emelte ki a szakember.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem maradt el a februári tiszai fürdőzés
Most is megmártózott a debreceni orvos
PÉNZTÁRCA
Így keresnek a pályakezdők
Diplomával és diploma nélkül
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Végre kulturáltan várhatunk a fapadosra is
Felszámolják a bádogvárost Ferihegyen
RECIKLI
A legenda és a gyermekkorunk
Alpokalji búcsú Niki Laudától

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--