117 évesen élte túl a koronavírust

Csütörtökön bulizik Európa legidősebb polgára

[Kail] publikálva: 2021-02-10 10:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Alig néhány héttel a 117. születésnapja előtt kapta el a fertőzést a francia apáca.


Lucile Randonnál, aki 1944-ben lett Andre nővér, január 16-án mutatta ki a teszt a koronavírus-fertőzést. A betegségnek semmilyen tünete nem mutatkozott - adja hírül a BBC. A Toulon-i idősotthonban, ahol él, mindenesetre elkülönítették a többi lakótól.

A nővér mára teljesen felépült a koronavírusból. Más baja azért sajnos van, már egy ideje megvakult és tolószékbe kényszerült. Ám most csütörtöki születésnapjára készül, amit ezúttal a szokásosnál kevesebb emberrel ünnepel majd.

Az otthon egyik vezetője azt mondja, Andre nővért nem igazán izgatta, hogy milyen tünetei lehetnek - az viszont annál inkább, hogy ne ártson a többi lakónak.

A francia apáca 1904. február 11-én született. Amellett, hogy ma ő Európa legidősebb embere, a világon is előkelő helyet foglal el ezen a listán: a másodikat.

Azt mondta az egyik francia rádióadónak, hogy kicsit sem ijedt meg, amikor megtudta, hogy elkapta a koronavírust. Mert nem fél a haláltól. "Boldog vagyok itt veletek, de már inkább valahol másutt szeretnék lenni - a bátyámmal, a nagymamámmal és a nagypapámmal."

Fotó: CTV News

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Veszélyben az olívaolajunk
A növényvilág koronavírusa egy baktérium
PÉNZTÁRCA
A magyar családoknak belföldi üdülésre futja
A gyermekbarát hoteleket keresik
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Még a tatároknál is népszerűek a macskák
Szijazsszk címerén is egy macska szerepel
RECIKLI

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.01. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba
2023.12.02. 10:05 Világszám - Inforádió
Curacao
2023.12.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--