1 százalékkal védhető a magyar nyelv
A XVIII. században a magyar nyelv kihalását jósolták
[szorenyi.p] publikálva: 2011-05-17 20:48:00 | Nyomtatás
Mely nyelv merne versenyezni véled - Petőfi Sándor sorai ezek a Tisza című versében. Örök példája annak, hogy miképpen lehet egy nyelv egyszerre furcsa, mégis csodálatos. Érdemes ezt a nyelvet védeni, akár úgy, hogy az adóbevalláskor 1 százalékot adunk a Magyar Nyelvőr Alapítványnak.
A nyelvek jelenlegi kihalási üteme felülmúlja a fajok eltűnését – nyilatkozta az amerikai National Geographic News-nak David Harrison, amerikai nyelvész. Egy kutatás keretei között tudóstársaival beutazta a Földet és feltérképezték a kihalás előtt álló nyelveket. Elkeserítő eredményre jutottak.
Azt állítják, hogy az elmúlt 500 év alatt felére csökkent az élő nyelvek száma a bolygónkon. Ha ez így megy tovább, akkor a jelenleg használt 7000 nyelv közül legfeljebb a fele marad meg. Ezzel az a baj, hogy egy-egy megszűnő nyelvvel egy-egy kultúrkincs is távozik a Földről.
Bármilyen furcsa, de a magyar is a veszélyeztetett nyelvek között lehet. 12-13 millióan beszélhetik. Éppen ezért fontos, hogy őrizzük a nyelvünket. Évente egyszer az adó 1 százaléka olyan alapítványnak adható, amely óvja, ápolja a magyar nyelvet.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás