Ahogy az Atlanti-óceán északi részén csökken a tengeri jég kiterjedése, egyre növekszik azoknak a fókáknak a száma, amelyek elpusztultan vagy legyengülten sodródnak ki a partra. A PLOS ONE című folyóiratban közölt tanulmány azt sugallja, hogy a tengeri jég mértékének csökkenése legalább részben felelős a fókák partra vetődésének megszaporodásáért.

Brianne Soulen, a tanulmány társszerzője és a University of North Texas biológusa szerint a demográfiai tényezők szintén fontos szerepet játszanak a jelenségben: a partra vetődött példányok jelentős hányada fiatal állat, és többségük - 62 százalékuk - hím. A hímek nagyobb valószínűséggel sodródhatnak ki, mivel hajlamosabbak messzebbre elkalandozni, amikor magukban úszkálnak - magyarázta a szakember a LiveScience című hírportálnak.

A szakemberek szinte teljesen kizárták annak a lehetőségét, hogy a partra vetődés beltenyészet következménye, mivel a kisodródott fókák ugyanolyan genetikai különbözőséget mutattak, mint a nem kivetődött társaik. "A genetikának látszólag nincs szerepe a jelenségben" - mondta Soulen.

A szoptatás időszaka után a borjak magukra maradnak. A szakemberek feltételezik, hogy azokban az években, amikor kevés a tengeri jég, a meglévő táblák olyan zsúfolttá válnak, hogy néhány állat a vízbe kényszerül még azelőtt, hogy megtanulna tájékozódni, vagy azt, hogy hol és hogyan kell táplálékot szerezni. Ennek következtében a fiatal állatok a dél felé tartó halrajok nyomába eredhetnek, vagy egyszerűen eltévedhetnek a vízben.

Az elmúlt harminc évben nyolc százalékkal csökkent az áprilisi tengeri jégkiterjedés mértéke az északi sarkvidéken - mondta Cecilia Bitz, a Washingtoni Egyetem munkatársa, aki nem vett részt a tanulmányban, - borjak pedig döntően ebben a hónapban jönnek a világra - tette hozzá.