Mexikó és Hawaii között, a Csendes-óceán keleti medencéjében húzódik a Clarion–Clipperton-zóna, amely nemcsak földrajzi méreteivel, hanem történelmével és természeti értékeivel is figyelemre méltó. A térséghez tartozó szigetek kalózok, hajósok és különös történelmi események emlékét őrzik, a tengerfenéken található ásványi képződmények pedig napjainkban a mélytengeri bányászat iránti érdeklődés középpontjába kerültek. A területről Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró beszélt a Világszám című műsorban.

Hatmillió négyzetkilométernyi óceáni térség

A Clarion–Clipperton-zóna a Csendes-óceán keleti részén, Mexikó és Hawaii között található. A műsorban elhangzottak szerint a térség mintegy 4500 kilométer hosszan húzódik, területe hozzávetőleg 6 millió négyzetkilométer, vagyis Magyarország területének körülbelül hatvanszorosa. A tengerfenék ezen a vidéken jellemzően 4000–5000 méteres mélységben található.

„Ez a Föld egyik legnagyobb egybefüggő földrajzi formációja” – fogalmazott Dr. Kiss Róbert Richard.

A zóna nevét két szigetről kapta, amelyek azonban eltérő állami fennhatóság alatt állnak. A Clarion Mexikóhoz tartozik, a Revillagigedo-szigetcsoport legnyugatibb tagja. A Clipperton-sziget Franciaország tengerentúli területe, egy elszigetelt korallatoll.

Clipperton: egy kalóz nevétől a nemzetközi jogvitáig

A Clipperton-sziget nevét egy angol kalózról kapta, aki a 18. század elején fedezte fel. Franciaország 1858-ban jelentette be igényét a területre, majd a 19. század végén Mexikó is birtokba vette, katonai helyőrséget és lakókat telepítve oda.

A két ország közötti területi vita végül nemzetközi döntőbíráskodással zárult. A felek III. Viktor Emánuel olasz királyt kérték fel a döntésre, aki 1931-ben Franciaországnak ítélte a szigetet. Mexikó 1932-ben elfogadta az ítéletet, Clipperton pedig azóta is francia fennhatóság alatt áll.

A sziget történetének egyik legdrámaibb fejezete az első világháború idején kezdődött. Az ott élő mexikói katonák és családtagjaik utánpótlása megszakadt, miután a háború és a mexikói polgárháború miatt elmaradtak az Acapulcóból érkező hajók. A lakók kókuszdióval, halakkal, madártojásokkal és rákokkal próbáltak életben maradni.

A katonák közül többen meghaltak, végül a világítótorony őre, Victoriano Álvarez maradt az egyetlen életben lévő férfi. A műsorban ismertetett történet szerint magát a sziget urának, majd királyának kiáltotta ki, és fegyveres hatalmával visszaélt a szigeten maradt nőkkel. Egyikük végül megölte. Nem sokkal később amerikai hadihajó érkezett, amely kimentette a túlélő nőket és gyermekeket.

A Clarion vulkanikus tája és különleges élővilága

A Clarion-sziget nehezen megközelíthető, vulkanikus eredetű terület. Legmagasabb pontja 335 méter, felszínét sziklás részek, meredek partfalak és kisebb öblök jellemzik. A sziget növényzete a viszonylag kevés csapadék miatt szárazabb, többek között cserjések és kaktuszok találhatók rajta.

A térség élővilága több ritka és különleges fajt is rejt. Itt él a clarioni éjszakai kígyó, amelyet a 19. században fedeztek fel, majd hosszú időre eltűnt a kutatók szeme elől. Egy 2014-es expedíció során ismét megtalálták. A szigeten a Laysan-albatrosz is fészkel, a helyi kígyók pedig a madarak fészkei környékén vadásznak tojásokra és fiókákra.

A Clarion körüli vizek a tengeri élővilág miatt is érdekesek. A műsorban elhangzottak szerint többféle cápafaj, óriási mantaráják, palackorrú delfinek és időszakosan bálnák is megfigyelhetők. A térségben búvárkirándulásokat is szerveznek, de a nyílt óceán erős áramlatai miatt ezek elsősorban tapasztalt búvároknak ajánlhatók. A sziget látogatása engedélyhez kötött, a szárazföldre való belépésre pedig külön szabályok vonatkoznak.

Ásványkincsek a tengerfenéken

A Clarion–Clipperton-zóna napjainkban azért került a nemzetközi érdeklődés középpontjába, mert a mélytengeri talajon nagy mennyiségű polifémes gumó található. Ezek a burgonya méretű ásványi képződmények mangánt, nikkelt, kobaltot, vasat és rezet tartalmaznak.

Az alapanyagok fontosak az akkumulátorgyártásban, az elektromos autók, a mobiltelefonok és más korszerű technológiák előállításában. A műsorban elhangzottak szerint a kitermeléshez nagy méretű, lánctalpas gépeket engednének le a tengerfenékre, amelyek összegyűjtenék az ásványi gumókat, majd csővezetékeken keresztül juttatnák azokat a felszíni hajókra.

„A zöld átállásnak nevezett folyamathoz, az elektromos autók, a szélturbinák, az okostelefonok előállításához rendkívül nagy mennyiségű kobaltra, nikkelre és mangánra van szüksége” – hívta fel a figyelmet Dr. Kiss Róbert Richard.

A kitermelés ugyanakkor komoly környezetvédelmi kérdéseket vet fel. A tengerfenéken dolgozó gépek felkavarhatják az üledéket, amelyet az áramlatok nagy távolságokra is elsodorhatnak. A mélytengeri élővilág jelentős része ráadásul még ma is kevéssé ismert, így a bányászat hosszú távú következményeit nehéz előre felmérni.

Oxigéntermelés napfény nélkül?

A térség kutatása egy másik érdekes tudományos kérdést is felvetett: a tengerfenéken található ásványi gumók felszínén a kutatók elektrokémiai folyamatokhoz kapcsolódó oxigéntermelést vizsgáltak. A jelenséget „sötét oxigénnek” nevezték el, mivel a folyamat a napfénytől elzárt mélytengeri környezetben történhet.

A műsorban ismertetett kutatási magyarázat szerint az ásványi képződmények felszínén kialakuló elektromos feszültség hozzájárulhat a tengervíz elektrolíziséhez, vagyis a vízmolekulák hidrogénre és oxigénre történő bontásához. A jelenség további vizsgálatokat igényel, de már önmagában is új kérdéseket vet fel a mélytengeri ökoszisztémák működéséről.

A Clarion–Clipperton-zóna így egyszerre jelenthet fontos nyersanyagforrást és különleges természeti értéket. A kérdés az, hogy a jövőben milyen szabályok mellett válhat lehetővé a mélytengeri ásványkincsek kitermelése, és miként lehet megóvni a térség még kevéssé ismert élővilágát.