Geoffrey Fisher, Canterbury érseke, az anglikán egyház elsőszámú vallási méltósága 1953. június 2-án helyezte Szent Eduárd koronáját a fiatal uralkodó fejére a londoni Westminster-apátságban, 8250 fős meghívott, előkelő vendégsereg jelenlétében.

Az ősi koronázó templom azon az esős, hideg kedden hagyományos birodalmi pompával várta a 27 esztendős királynőt. A kövezetet egy és negyed mérföldnyi - két kilométernyi - aranyozott szegélyű vörös szőnyegfolyam borította, az uralkodót és kíséretét 120 fős zenekar és díszes ruhákba öltöztetett, 350 fős gyermekkórus fogadta, köztük egy kilencéves kisfiú, bizonyos Keith Richards, akit később a Rolling Stones "vadembereként" ismer majd meg a világ.

Az előkelőségeket - köztük Winston Churchillt, a királynő eddigi tizenkét miniszterelnöke közül az elsőt - díszes hintók sora szállította a parlamenttel szemközt emelkedő templomba.

II. Erzsébet akkor már több mint egy éve, édesapja, VI. György király halála óta ült az Egyesült Királyság trónján, a történelem szinte valószínűtlenül furcsa csavarintásának eredményeként. Nagybátyja, VIII. Eduárd ugyanis 327 napi uralkodás után, a koronázást meg sem várva 1936-ban úgy döntött, hogy inkább a szívére hallgat, és a trón helyett kétszeresen elvált amerikai szerelmét, Wallis Simpsont választotta.

Eduárd öccse, a magának való, zárkózott, súlyos beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő Albert yorki herceg - a családon belül csak "Bertie" - a királyi báty zűrös távozása után, szinte teljesen készületlenül volt kénytelen egyik napról a másikra átvenni az uralkodói szerepet. Az új királyban, aki a VI. György nevet vette fel, valójában felesége, a 2002-ben, 102 éves korában elhunyt Erzsébet anyakirályné tartotta a lelket, amíg lehetett. Nem sokáig lehetett: György király - bár népe nemzeti hősként tisztelte - a rároskadt felelősség, és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt korán összeroppant, és 1952. február 6-án, alig 57 évesen elhunyt.

Leányának koronázása volt az első, amelyet televízión nézhettek az alattvalók. A statisztikák szerint húszmilliónyian figyelték egyenes adásban a ceremóniát. Ennyi televíziós készülék messze nem volt a háborús szűkösségtől és a jegyrendszertől még épphogy csak szabadulni igyekvő Nagy-Britanniában, ám az esemény összeterelte a lakosságot: milliók tértek be - akár ismeretlenül is - olyan családokhoz, amelyekről tudott volt, hogy van televíziójuk.

Ugyancsak televízión nézte párizsi otthonában a koronázást Eduárd, a 17 évvel korábban leköszönt volt király is, felesége, Wallis Simpson társaságában. Egy jelenlévő újságíró beszámolója szerint - és ezt a korabeli fotók is alátámasztják - Eduárd szinte a képernyőhöz ragadva figyelte, ahogy ifjú unokahúga a 250 fős kíséret élén bevonul az apátságba, és leül a 650 éves koronázási trónra, amelyen először II. Eduárd ült a XIV. században.

Az idei koronázási évfordulót korántsem kíséri olyan nagyszabású ünneplés, mint a trónra lépés tavalyi hatvanadik, gyémántjubileumi évfordulóját, amelynek tiszteletére egész éven át tartó ünnepségsorozatot rendeztek. Az idén is lesz egy ünnepi hétvége júliusban, ám ezen felül különösebb ünneplést ezúttal nem terveznek.

II. Erzsébet királynő a negyvenedik uralkodó az angol trónon azóta, hogy azt Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte, de csak az ötödik olyan, aki több mint fél évszázadot töltött ezen a trónon.

Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját azonban az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartja, 63 évvel, hét hónappal és három nappal. II. Erzsébetnek tehát valamivel több mint két évet kell még uralkodnia az üknagymama rekordjának megdöntéséhez, ehhez pedig az szükséges, hogy 2015. szeptember 10-én, 90. életévében is még ő üljön az Egyesült Királyság trónján.