Ezeket nem tudhatta Hollywoodról

2015-09-20 11:05:00 L.Eszter

hírkép

Mindenhová elkalauzol bennünket az Inforádió Világszám műsora. Ezúttal Hollywoodban jártunk Dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével és olyan izgalmas dolgokat is elárult, amikről talán még nem is tudott.



„1887-ben a szesztilalom párti Harley Handerson Wilkox és felesége alapított itt keresztény közösséget és onnan ered Hollywood neve, hogy szent közösségnek adott helyett. Tehát szent helynek találták. Furcsa fintora a sorsnak, hogy később a filmipar váltotta fel ezt a szent közösséget.” – mesélte a műsorvezető - olvasni a kozepsuli.hu oldalán.

Hollywood igazi pompában tündököl igaz, néha híres botrányairól. Hollywood egyik legnépszerűbb helye a Hollywood Boulevard, ahol a hírességek csillagait találjuk.

„A csillagok sorsáról, arról hogy ki kerül oda, a Kereskedelmi Kamara dönt, és ki kell fizetni a csillag odakerülési költségét. Ez körülbelül 2 millió forint.” – tudhattuk meg a Világszám műsorából. Mindezt persze rendkívül hosszas és bonyolult hivatali ügyintézés követi.

A Kínai Színház adott legelőször helyet a premier filmeknek, majd itt kaptak helyet az első csillagok is, sőt eleinte még az Oscar díjátadás is itt zajlott. A műsorvezető szerint sok csoda nincs benne, de bepillanthatnak a résztvevők a kínai kultúrába és a színház közel 1200 férőhellyel rendelkezik.

„Az ember találkozhat azzal a biztonsági őrrel, aki a VIP részleget vezeti. Elmesélte, hogy Brad Pittet és Tom Cruise-t úgy ismeri, hogy tudja a szokásokat is, hogy ki milyen italt szeret inni és azt hogyan. Egyáltalán, hogy kit mivel lehet megkínálni, ki az, aki hozza a kiskutyáját és esetleg neki is kell adni valamit.” – osztotta meg velünk a műsorvezető.

A színházat mára modernizálták légkondicionálóval, külön lépcsőt is építettek a nagy sztároknak és a VIP terembe mindenféle extrákat is beépítettek. A legtöbb sztár persze szeret a vörös szőnyegen bevonulni, mert akkor csilloghat-villoghat a közönség előtt.

„Amikor 1927-ben megnyitották a színházat és készítették a színház bevezetőjénél a betont, akkor az egyik némafilm sztárja, Norma Talmadge véletlenül belelépett a nedves cementbe és Sid Graumannak, a színház tulajdonosának ez annyira tetszett, hogy utána hivatalosan is felkérte őt, hogy két másik színésszel együtt tegyék le kéz- és lábjegyüket és aztán divattá vált a dolog.” – mondta az újságíró.

Marilyn Monroe kézlenyomatáról azt is megtudhattuk, hogy még a gyémánt ékszerét is bele helyezte a betonba, hogy azt is az örökkévalóságnak adományozza. Ez persze nem tartott olyan sokáig, hiszen a későbbiek során kiszedték belőle a gyémántot, de a nyoma a mai napig ott van.

Persze csillagból rengeteget kitudnának állítani, de a Hollywood Boulevard szabad területe sem végtelen, úgyhogy ezzel bizony gazdálkodni kell.

A csillagokon kívül talán még a hírességek házai a legnépszerűebbek, de ezekre a helyekre nem nagyon lehet belesni hiszen hatalmas sövények takarják el ezeket az épületeket. A legnépszerűbb párhuzamos utcának számít még a Sunset Boulevard és a Monica Boulevar.

A közelben lévő Downtown városáról azonban túl sok jót nem mesélt a műsorvezető. Lepukkant helyként jellemezte, ahol kétes alakok jelennek meg éjszakánként. Rengeteg felhőkarcoló és bevásárlóközpontok van itt, de ez utóbbiak már délután 6 körül bezárnak.

Los Angeles és Beverly Hills ezzel szemben nagyon hangulatos, viszont arra számítani kell, hogy az idő nem mindig a legmelegebb. Rengeteg szórakozási és vásárlási lehetőség van itt, de azok is megtalálják a helyüket, akik inkább a kultúra iránt vonzódnak, hiszen számos múzeumba és kiállításra látogathatnak el a turisták.

 

Forrás: kozepsuli.hu