Migránsok a szlovák államfőnél

2015-09-17 19:21:00 j.protic

hírkép

Andrej Kiska szlovák államfő a pozsonyi elnöki palotában fogadott néhány, Szlovákiában hosszabb ideje élő, korábban menedékjogot kért külföldi családot.

 

 

 

 



A szlovák elnök szerint a migrációs kérdéssel kapcsolatos szlovákiai vitából egy alapvető tényező hiányzik, mégpedig az, kész-e Szlovákia önszántából, saját kezdeményezésére kezet nyújtani a menekülteknek, majd ezt követően szállást vagy oktatást biztosítani.

Mint arról a hirek.sk szlovákiai magyar hírportál beszámol a találkozón arról is beszélgettek, hogyan kerültek Szlovákiába a migránsok. . „A kezdeti bizalmatlanságot leküzdve rájöttek arra, Szlovákiában jószívű emberek élnek“ – közvetítette véleményüket az államfő.

 

„Meggyőződésem, hogy az állam és a biztonság, valamint több ezer ember és szervezetek szemszögéből nézve képesek és készek vagyunk segíteni. Ám nem szabad belőle politikai kampánytémát kovácsolni“ – figyelmeztetett az államfő a családokkal való találkozót követően, melyen részt vett a 17 éve Afganisztánból elmenekült Mohammad Azim Farhadi is. Oroszországon keresztül került Szlovákiába, újságírást tanult, és az állampolgárságot is megkapta. Családjának egyedüli tagjaként maradt Afganisztánban, ugyanis még csak 16 éves volt, s ahhoz, hogy útlevelet szerezhessen és utazhasson, el kellett mennie a háborúba. Legközelebbi rokonai valamennyien Németországba lakó és dolgozó nővéréhez menekültek a „talibán” terrorja elől.

 

Mint mondta, Nyugat-Európa sosem vonzotta, inkább a balkáni és a kelet-európai államok. Szlovákiáról a szomszédjától, egy szlovákiai diplomatától kapott tájékoztatást, aki abban is segített, hogy eljusson Szlovákiába. „Olyan volt számomra, mintha második anyám lett volna, nagyon sokat segített“ – mesélte.

 

Szülőföldjéhez való kötődése megmaradt, a fejlesztési támogatások keretében különféle projektekkel segíti őket. Családja otthon maradt tagjaival is tartja a kapcsolatot. „Már megszoktam itt, otthon érzem magam. Ha távol vagyok, már hiányzik Szlovákia“ – jegyezte meg.

Mohhamad megérti a Nyugat-Európába tartó menekülteket. Véleménye szerint többüknek igazuk van. Rámutatott például az immár hat-hét éve Szlovákiában tartózkodó, de bizonytalanságban élő afganisztániakra, vajon meghosszabbítják-e újabb egy évre a tartózkodási engedélyüket. „Ám, ha a nyugati országokban lakhatási jogot szereznek, amennyiben nem követnek el bűntettet, építhetik a jövőjüket“ – hangsúlyozta.

Nemrég a migrációs áradattal küzdő Magyarországon volt segíteni, ahol több száz szíriaival és afganisztánival beszélt. „Kapcsolataik és információik vannak arról, hogyan van az az egyes országokban. Szlovákiáról, Magyarországról és Lengyelországról is pontos információkkal rendelkeztek. Tudták, hogy akár két-három évig is élhetnek Szlovákiában, akkor sem lenne meg a biztonságuk, nem tudnák, mi lenne velük“ – magyarázta.