25 éves a Városligeti Gyermeknap

2015-05-29 13:04:00 superadmin

hírkép

Idén huszonötödik alkalommal várta vendégeit a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett kétnapos Városligeti Gyereknap. Május 30-31-én összesen 45 helyszínen és 3 színpadon léptek fel a legnépszerűbb művészek és zenészek, az OTP Bank Gyereknapi Focikupáján pedig erdélyi és hazai gyerekek csapatai mérhették össze tudásukat.



Az esemény célja volt, hogy egyszerre szórakoztasson és tanítson. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a hátrányos helyzetű gyerekek öröméről is gondoskodott – idén is több mint 500 nehéz sorsú gyerek utazási, szállás- és étkezési költségét vállalta magára. Ezúttal Pécsről, Pápáról, Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból ésKárpátaljáról érkező gyereket támogatta.

Az OTP Bank 20 éve a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat főtámogatója, így számos jótékonysági program megvalósulásához nyújtott és nyújt segítséget továbbra is. A legnagyobb magyarországi hitelintézet az NGYSZ egészségügyi programját és a Teréz körúti terápiás rendelőjének működését is támogatja.

A bank 1995-ben mozgó fogorvosi rendelőnek átalakított autóbuszt vásárolt a Szolgálatnak, melynek fenntartását azóta is biztosítja. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly közel 9300, Magyarországon és a határon túl élő gyermek fogait vizsgálták meg.

Az OTP Bank Kalandpark az OTP Fáy András Alapítvány OK Központja trénereinek közreműködésével, interaktív pénzügyi játékokkal, érdekes fejtörőkkel és nyereményekkel várta a gyerekeket. Az OTP Bank Gyermeknapi Focikupa szakmai támogatója idén is a Vasas Kubala Akadémia volt. A győztesek díjait Kövér László, Magyarország Országgyűlésének elnöke, valamint Bocskai István, az OTP Bank társadalmi kapcsolati vezetője adta át.

Nemzetek Utcájában összesen 42 ország és az Országgyűlés vett részt változatos programokkal: Japán, Kína, Azerbajdzsán, Malajzia, Madagaszkár, Németország, az Orosz Föderáció, az Ibér-Amerikai Országok Magyarországi Közössége (23 ország), az Arab Nagykövetek Feleségeinek Csoportja (Algéria, Egyiptom, Jemen, Jordánia, Katar, Kuvait, Libanon, Líbia, Marokkó, Palesztina, Szaúd-Arábia és Tunézia) és az Országgyűlés.

Az Országgyűlés gyermeknapi sátraiban és a sátrak előtt rajz- és színezőverseny, országházi kirakós játék, paravánfotózás, kvízkérdések az Országgyűlésről és az Országházról, valamint egyéb érdekességekről, az Országházat ábrázoló képeslap kiszínezése és postázási lehetősége, ügyességi játékok várták gyerekeket.

Biztonságos Internet Sátor hetedik éve fogadta az érdeklődőket a biztonságosabb internethasználat témakörébe tartozó számítógépes és kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, hasznos tanácsokkal.

A Biztonságos Internet Sátor mellett idén a Disney Csatorna is kitelepült a kétnapos gyereknapra. Az Add Friend sátorban interaktív programokkal, ajándékokkal és az online gyűlölködés ellen alkalmazható hasznos információkkal, tanácsokkal szolgáltak.