Középsuli Barbi nem merne a tanára elé állni

2015-05-25 01:01:00 superadmin

hírkép

A Középsuli.hu sorozatának Barbija nagymamájára néz fel leginkább. "Hetven évesen még mindig dolgozik, hogy mindenünk meglegyen, és nem panaszkodik, nagyon jól bírja. Én is ilyen szeretnék lenni ennyi idősen, na meg persze szeretnék legalább fele ennyire jól főzni!" - meséli az új lányt alakító színészpalánta.



A sorozat szereplői közül Bendével, Olivérrel és Bercivel, jön ki a leginkább. Úgy érzi, a közös munka csak még közelebb hozta őket egymáshoz. Egyelőre még nem kellett olyan jelenetet eljátszania, ami kellemetlen lett volna a számára, de az élmények fokozása érdekében reméli, lesz majd azért ilyen is. A való életben volt már cikis helyzete, például, amikor akkora lendülettel futott a tanári asztal felé, hogy kiszakította egy szög a nadrágját. Úgy érzi, ennél gázabb dolog már a sorozatban sem történhetne karakterével.

Kiszakadt nadrág ide, kiszakadt nadrág oda, mindenképpen szeretne leérettségizni, majd még inkább megvalósítani színésznői ambícióit, de a turisztika is vonzza a fiatal lányt. Nagyon jól szerepel az országos versenyeken is, hiszen az országos győri Kazinczy versenyen egy aranyéremmel gazdagodott.

A napjaink zenéjére is ugrabugráló, de az operettet és musicalt is hallgató tizenhét éves lány szíve foglalt. Párja nagyon udvarias: viszi Barbi táskáját, kinyitja az ajtót előtte, és nem utolsó sorban rengeteg idejét tölti vele.

Ha Barbi egy tanárába lenne szerelmes, nem pedig egy korabeli srácba, akkor valószínűleg nem merne elé állni, inkább sunyiban szerelmes levelekkel bombázná a szíve által kiválasztott tanárt.