
Így égethetsz el 100000 kakaós csigát
2010-09-16 00:00:00 szorenyi.p
Vedd rá munkatársaidat, hogy kerékpárral menjenek dolgozni. Hozzatok létre egy facebook-oldalt és ezen kövessétek magatokat - ez a lényege a Bringázz a munkába kampánynak, amely szeptember 16-án indul.
A Bringázz a munkába kampányban 2007-es indulása óta több tízezren vettek részt, több száz cég, több tízezer munkatársa vállalta, hogy a kampányidőszak alatt legalább 8 alkalommal kerékpárra cseréli autóját, vagy egyéb megszokott közlekedési eszközét.
Csak a tavaszi kampányban ez azt eredményezte, hogy a 11 ezer résztvevő által megtett több mint 1.7 millió kilométer révén (4 és fél Föld-Hold távolságnak felel meg), közel 39 millió forint benzinpénzt spóroltak meg, hozzávetőleg 100 ezer kakaós csigának megfelelő, vagyis 35 millió kalóriát égettek el, és 630 tonna szén-dioxid kibocsátásától kímélték meg a légkört.
Szeptember 16-án utcabállal nyitnak a szervezők, de minden további feltétel a Bringázz a munkába honlapján.