Olyat ígértek Egernek, hogy csak na

2015-04-11 06:48:00 seifert.p

hírkép

Négysávos autóút fogja összekötni 2018-ra Egert az M3-as autópályával – egyebek mellett ezt tartalmazza az a megállapodás, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Habis László Eger polgármestere írt alá.



A közös sajtótájékoztatón a kormányfő elmondta: a megállapodásnak része az is, hogy az egri uszodát 6,3 milliárd forintból nemzeti úszó- és vízilabdaközponttá fejlesztik. Emellett – a már zajló rekonstrukciókon túlmenően – 6 milliárd forintból folytatódik az egri vár fejlesztése is.

„Lejárt a kis halak és a nagy halak ideje, ma már a gyors halak a vizek urai” – utalt a rövid időn belül tető alá hozott megállapodásra Orbán Viktor.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta: a kormányzat célja, hogy minden megyei jogú várost 2018-ig bekapcsoljanak a már létező autóút- és autópálya-rendszerbe, illetve hogy az autópályák elérjék az országhatárt.

Habis László polgármester arról beszélt, hogy Eger a hősiesség, a helytállás és a hazaszeretet városa. Felidézte: tavaly december óta az egri vár nemzeti emlékhellyé vált a parlament döntése nyomán. Emlékeztetett: a kormány átvállalta a város 8 milliárd forintos adósságállományát, lehetővé téve ezzel a még ambiciózusabb tervek megfogalmazását.