Új korszerűsítési pályázatok a társasházaknak
2015-03-20 14:27:00 V.J.
Idén immár hetedik alkalommal írta ki társasházi korszerűsítési pályázatát az OTP Bank. A március 16-án megnyílt pályázatra azok a társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezhetnek, amelyek vissza nem térítendő támogatás felhasználásával kívánják fejlesztési elképzeléseiket megvalósítani. A pénzintézet három kategóriában összesen 7,8 millió Ft támogatással segíti a korszerűsítésre készülő lakóközösségeket.
A magyarországi lakásállomány korszerűsítése terén továbbra is a felújítások és korszerűsítések játsszák a legfontosabb szerepet, különösen a társasházi és lakásszövetkezeti szektorban. Amíg ugyanis országos szinten az új építésű lakások közül a többszintes, többlakásos épületek aránya 39-ről 35 százalékra csökkent, addig a teljes, mintegy 2,1 millió darabra tehető társasházi és lakásszövetkezeti lakásállománynak mintegy 50 százaléka továbbra is korszerűsítésre vár.
A pénzintézet idén is a környezetvédelem, közösségépítés, valamint életminőség-javítás kategóriájában hirdette meg pályázatát, amelyen a díjazottak összesen 7,8 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el fejlesztési terveik megvalósítására. A kiíráson indulni kívánó társasházak és lakásszövetkezetek június 30-ig nyújthatják be pályázatikat a www.hazforum.hu weboldalon. A pályázati űrlap kitöltése egyszerű, de ha valaki mégis megakad, segítséget kérhet a honlapon. A korábbi évekhez hasonlóan a független szakértőkből álló zsűri döntéséről augusztus 11-ig értesítik a nyerteseket.
„2014-ben rekordszámú, összesen 1100 társasház és lakásszövetkezett jelentkezett a kiírásra, közülük kategóriánként három-három pályázatot tudtunk díjazni” - fogalmazott Csonka Tibor, aki ismét felhívta a figyelmet, hogy a támogatásban nem részesülő pályázóknak sem kell lemondaniuk terveik megvalósításáról, hiszen a pályázati források mellett számos egyéb kedvező finanszírozási lehetőség áll rendelkezésre.
A társasházi korszerűsítések, külső-belső felújítási munkák finanszírozása kapcsán elsősorban az állami kamattámogatott hitelek, illetve a lakástakarékpénztári szolgáltatások a legnépszerűbbek. Az utóbbi konstrukció legfőbb előnye, hogy a társasházak, lakásszövetkezetek által épületenként kötött szerződésekre befizetett betétek után az állam 30 százalékos, lakásszámtól függően maximum évi 108–324 ezer forintos állami támogatást nyújt. Ennek mértéke a legalább 4, legfeljebb 10 éves megtakarítási időszak esetén mindvégig törvényileg biztosított. Emellett a megtakarítási időszakot követően akár kedvező kamatozású lakástakarék lakáskölcsön is igényelhető, a szerződéses összeg pedig bármely, közös tulajdonban lévő épületrész felújítására, korszerűsítésére felhasználható.