2015-03-05 10:40:00 j.protic
Új állatmenhely nyílt Bécsben, a TierQuarTier, amely a hétvégén a nagyközönségnek is bemutatja az állatok védelmében végzett munkát.
A központ csaknem tízezer négyzetméteren működik és több mint százötven kutyának, háromszáz macskának és több száz, örökbe fogadható kisállatnak kínál átmeneti szállást.
Az állatvédelemért felelős városi tisztviselő szerint Ausztriában inkább előítélettel vannak a menhelyek iránt, ezért hangsúlyozta: az új központ modern, tiszta és nyugodt körülményeket biztosít az állatoknak.
Az épületet olyan padlóval burkolták, amely sem a vizet, sem a vizeletet nem ereszti át, a belső tér pedig a tetőszerkezeten keresztül szellőzik, hogy a kellemetlen szagok ne maradjanak bent sokáig.
A kutyáknak nagy futtatót építettek, a fűtést a szomszédos Deponie Rautenweg szeméttelepen keletkező energiával oldják meg.
Ha valaki örökbe szeretne fogadni egy állatot, akkor fotó és felsorolt tulajdonságok alapján először online kell kiválasztania. A macskákkal és a kisállatokkal azonnal, a kutyákkal csak előzetes bejelentkezés után lehet személyesen is találkozni.
Megunt kedvenceket nem lehet beadni, csak azokat fogadják a menhelyen, amelyeket a városnak törvényesen el kell látnia, vagyis elszökött, kidobott vagy magára maradt állatokat.
Március 7-én és 8-án nyílt napokat tartanak a Bécs 22. kerületében működő menhelyen, örökbe fogadni március 10-től lehet.
A TierQuarTier csaknem 15 millió eurós (4,5 milliárd forint) költséggel épült, és nemcsak állatmenhelyként, hanem közösségi helyként is működik, közelében új park is nyílik hamarosan.