Csökkent a pozsonyi repülőtér forgalma

2015-02-03 08:48:00 j.protic

hírkép

Az utasforgalom szintjén enyhébb mértékű, a teherforgalom tekintetében jelentősebb, éves szintű forgalomcsökkenéssel zárta a tavalyi évet a pozsonyi Milan Rastislav Štefánik (BTS) repülőtér - derült ki a légikikötő sajtóosztálya által az MTI-nek eljuttatott közleményből.

 



A pozsonyi repülőtér utasforgalma 2014-ben csaknem 1 millió 356 ezer fő volt, ami enyhe mértékben, 1,3 százalékkal maradt alatta az egy évvel korábbi eredménynek. 2013-ban az utasforgalom éves szinten több, mint kétszer olyan nagy mértékben esett vissza, mint tavaly.

 

Az utasforgalom tavalyi csökkenésének mértékét a BTS enyhének értékelte, s úgy vélekedtek, hogy az eredmény bizonyítéka annak, hogy sikerült megállítaniuk az utaslétszám több éve tartó csökkenési trendjét, amelyet terveik szerint az idén - az újonnan indított járatokkal - sikerül visszájára fordítaniuk.

Tavaly a BTS utasforgalmának nagyobb hányada - mintegy 875 ezer utas - a Pozsonyba érkező, illetve az onnét induló menetrendszerinti járatok gépein utazott, ugyanebben az időszakban a charter gépeken és egyéb nem rendszeres járatokon utazók száma meghaladta a 480 ezret, ami 27 ezerrel volt több, mint egy évvel korábban.

Utasforgalom tekintetében tavaly, július hava volt a pozsonyi repülőtér legerősebb időszaka, 236 ezer utassal. A Pozsonyból induló repülőgépekkel utazók legkedveltebb célállomása London, Antalya és Dublin volt a vizsgált időszakban. A legnagyobb utasforgalmat pedig tavaly is a Ryanair légitársaság gépei bonyolították, Pozsonyból vagy Pozsonyba az év folyamán több mint 811 ezer utast szállítottak.

A tavalyi évben a pozsonyi repülőtér teherforgalma 9 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, s így 2014-ben 19 ezer 448 tonnát tett ki. Csökkent éves szinten a BTS kifutópályáin landoló, illetve onnét induló repülőgépek száma is, tavaly 21 481 landolásra vagy felszállásra került sor, ami 6 százalékkal volt kevesebb, mint 2013-ban.

A pozsonyi Milan Rastislav Štefánik repülőtér Szlovákia legnagyobb és egyben egyetlen európai léptékben is jelentős forgalmat bonyolító nemzetközi légikikötője. A BTS 2012-ben átadott új terminálja évi 5 millió utas ellátására képes. A közel 540 alkalmazottnak munkát adó repülőtér utasforgalom tekintetében eddigi legjobb évét 2008-ban zárta, 2,2 millió utassal, azóta forgalmuk minden évben csökkent, igaz lassuló ütemet mutatva.