Danke, Ungarn!

2014-11-21 14:33:00 V.J.

hírkép

A németek számára meghatározó élmény a 25 évvel ezelőtt lezajlott határnyitás. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója  mutatta be a Danke, Ungarn kampány  most induló németországi eseményeit.



A 2014 nyarán, Magyarországon megvalósult Danke, Ungarn című kampánnyal a budapesti német nagykövetség és a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara emlékezett a 25 évvel ezelőtti határnyitás eseményeire, megköszönve Magyarország akkori intézkedéseit. A 2014. november 21-én, Németországban induló kampány ennek folytatása, melyhez az AUDI, Bosch csoport, Commerzbank, Knorr Bremse, Mercedes és a Telekom csatlakozott.

A pénteki budapesti rendezvényen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az 1989-es határnyitást történelmi fordulópontnak nevezte Európa, Németország és Magyarország életében is.

A miniszter hangoztatta, hogy a két ország közötti bizalom túlélte az elnyomás évtizedeit, ma Németország Magyarország első számú, kiemelkedő stratégiai partnere.
Magyarországon összesen hatezer teljesen vagy részben német tőkével alapított vállalat működik, amelyek több mint háromszázezer embernek adnak munkát. Csaknem hatmilliárd euró értékű német beruházás érkezett Magyarországra 2010 óta, több mint ötven német vállalat létesített új gyáregységet vagy növelte kapacitását - emelte ki a miniszter.

Faragó Péter felidézte, hogy 1989 előtt több millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon a Németország mindkét feléből érkező vendégek, a kettészakadt német családok itt találkozhattak. Ma ismét Németországból jön a legtöbb turista Magyarországra, a német vendégek évente több mint kétmillió éjszakát töltenek el a kereskedelmi szálláshelyeken - tette hozzá. 
Ismertetése szerint a magyarországi magánszálláshelyeken évente több mint 10 millió német vendégéjszakát regisztrálnak. A Németországból érkezők a 4,2 napos átlagnál hosszabb ideig, hét napig maradnak. A német turisták évente mintegy 175 milliárd forintot költenek Magyarországon.