2014-10-27 15:04:00 superadmin
Ridley Scott nem csak képletesen duplázza a tempót, előkerültek a vadászgápek a budapesti forgatáson. A 76 éves rendező számára a pihenés ismeretlen fogalom, budapesti forgatása után következik a Szárnyas fejvadász és a Nyolcadik utas: a Halál.
Matt Damon és Sean Bean közös filmje, a The Martian (A marslakó) miatt Scott már Budaörsön készül a novemberi forgatásra, melyben Matt Damon egy Marson csapdába esettt űrhajóst alakít, aki várja a felmentősereget. A jövő héten kezdődő forgatás magyarországi jeleneteihez a rendező már vadászgépeket is beszerzett.
A film forgatókönyvét Andy Weir The Martian című sci-fi regénye alapján raják össze. A rendező elárulta, hogy a budapesti helyszínek mellett, a marsi jeleneteket Jordániában, a Rum folyó kiszáradt medrében fogják felvenni, a környék ugyanis gazdag a gránitban és a vöröshomokban.
Budaörsön is lankadatlanul építik a hatalmas betondíszleteket, ám ezeket állítólag nem a The Martian és nem a Prometheus 2, hanem a Spectral című amerikai filmhez fogják felhasználni. A forgatási idő egy hétig tart, bár ez az információ még bizonytalan.
A filmet a tervek szerint 2015-ben mutatják majd be az angol filmrendező decemberi filmje, az Exodus: Istenek és királyok után. Scottnak azonban eután sem lesz ideje pihenni, hiszen már íródik a Szárnyas fejvadász és A Nyolcadik utas: a Halál forgatókönyve.
Bár az információk még elég bizonytalanok, főleg ilyen sok film esetén, de egy dolog biztos, sokat fogjuk még hallani Ridley Scott nevét a közeljövőben.