Szépségverseny a környezetért

2014-10-13 17:58:00 V.J.

hírkép

A szépség és környezetvédelem jegyében rendezik meg évek óta Magyarországon, Szlovákiában és Romániában a Tiszta városok rendezvénysorozat eseményeit, melynek leglátványosabb része lesz 2014. október 19-én 16.45-től, az Akvárium klubban, ahol a Miss Éden szépségverseny nemzetközi döntője zajlik.



A környezetünk védelméről, a fiatalok felelősségéről, a divatról és a szépségről szól az országokon át ívelő Tiszta Városok mozgalom. A rendezvénysorozat záróeseményen, a Miss Éden 2014 környezetvédelmi Szépségverseny Nemzetközi döntőjében nagyszabású showműsorban pedig kiderül az is, hogy ki a legszebb, legkreatívabb, leginkább környezettudatos a résztvevő hölgyek közül.

A verseny résztvevőire már 18-án, szombaton izgalmas programok várnak a ráckevei Kék Duna Wellness hotelben. Nemcsak felkészülnek a másnapi döntőre, de részletesen is megismerkednek a Tiszta Városok programsorozat és a Miss Éden szépségverseny filozófiájával. Hogy mindez könnyed és szórakoztató legyen arról izgalmas játékok, környezetvédelmi vetélkedők és az OTP Fáy Alapítvány O.K. központjának totója gondoskodik. Természetesen igazi szépségversenyhez illően nem marad el a fotózás és egy kis wellness sem.

A döntő napján, október 19-én, vasárnap, nemcsak az induló hölgyeket de a közönséget is igazi show várja majd. A jó hangulatot a Serengeti Troupe afrikai konga együttes alapozza meg  16.45-től, majd szinte megállás nélkül zajlanak az események a színpadon. A lányok igazi meglepetésként újrahasznosíthaó hulladékanyagokból készült ruhákban vonulnak a zsűri és a közönség elé, mint a nemzeti versenyeken és a nemzetközi döntőben is. A hagyományos szépségverseny kellékei a különleges ruhák itt még különlegesebbek.  Évente millió tonnákban mérhető az utcára került szemét. Viszont, hogy használt nejlonzacskó és a kidobott cigarettásdoboz vagy csöpögő fürdőszobai zuhanycső öltöztet, azt csak azok láthatják, akik részt vesznek a bemutatón Aki nem hiszi, hogy a szemét is öltöztet, az a Miss Éden nemzetközi döntőjének kifutóján megbizonyosodhat ennek ellenkezőjéről. A környezetvédelmi divatshow, útja során egyre többeket mozgatott meg Európa nagy városaiban.  Budapest, Pozsony vagy Marosvásárhely – a helyszínek változnak, de a gondolat mindig ugyanaz. Tenni valamit az élhetőbb világért.

A rendezvénysorozat arra is felhívja a figyelmet, hogy Budapesten 2014 végéig minden háztartásban bevezetik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, amelynek keretében az FKF Nonprofit Zrt. díjmentesen szállítja ki a sárga fedelű tartályokat a műanyag és fém, a kék fedelű tartályokat a papír hulladékok gyűjtésére.

Az újrahasznosítható hulladékokból készült ruhaköltemények után következik a fürdőruhás bemutató, ahol már a szépségé a főszerep, hiszen ez egy valódi szépségverseny is. Profi színpadi mozgás, kisugárzás,  különleges egyéniségek vonulnak majd a színpadon. A két tour után ismét a környezetvédelemről szól a divat nyelvén a Réthy Fashion hulladék farmeranyagokból megálmodott kollekciójának bemutatója.

Az est fénypontja természetesen az eredményhirdetés és a finálé lesz, előtte azonban még Suba Attila & Soulfool band zenekar szórakoztatja majd a nézőket és hagy időt a neves személyiségekből álló zsűrinek döntésre. Este fél nyolckor a látványos fináléban végül kiderül kinek a fejére kerül 2014-ben a Miss Édennek járó korona, értékes díjakkal.

A rendezvény médiapartnere a Blikk és a Juventus Rádió, utóbbi folyamatosan, élőben tudósítja hallgatóit vasárnap délután.