Ahol egy szavazat is dönthet

2014-10-12 08:37:00 szorenyi.p

hírkép

A vasárnapi egyfordulós önkormányzati választáson nincs érvényességi küszöb, ez azt jelenti, hogy a részvételi aránytól függetlenül a szavazás várhatóan érvényes lesz.



Azokból a jelöltekből lesznek képviselők vagy polgármesterek (Budapesten főpolgármester), akik a legtöbb szavazatot kapják; így tehát ha valakire egy szavazattal több érkezik, mint ellenfeleire, megnyerte a választást.

A tízezernél kevesebb lakosú településeken egyéni listán választják a képviselőket, minden választónak annyi szavazata van, ahány tagú lesz a képviselő-testület. Így itt a képviselő-testület létszámának megfelelő számú "legtöbb" érvényes szavazat alapján alakul ki, hogy ki nyer mandátumot. A megyei közgyűlésekbe listáról, a szavazatarányoknak megfelelően kapnak mandátumot a jelölőszervezetek.

Az érvényességi küszöb hiánya egyben azt is jelenti, hogy elvileg akár egyetlen leadott szavazattal is mandátumot lehet szerezni.

A választás csak akkor lehet eredménytelen, ha azon senki nem szavazott (érvényesen) vagy ha a két legtöbb voksot kapó jelölt között szavazategyenlőség alakult ki a többszöri átszámolás után is.

A tízezernél kevesebb lakosú településeken akkor is eredménytelen a képviselő-testületi választás, ha nem sikerül annyi jelöltet megválasztani, ahány tagú lenne a testület. Ez például akkor fordulhat elő, ha egy jelölt egyáltalán nem kap szavazatot vagy akkor, ha pontosan annyian indulnak képviselőjelöltként, ahány tagú lenne a testület, ám egyiküket - mivel polgármesterként is indult - megválasztják településvezetőnek.

Az önkormányzati választáson mintegy 8,2 millióan szavazhatnak az induló jelölőszervezetekre és az 57 ezer jelöltre, valamint - közvetve - kilencezer megyei és települési kompenzációs listákon szereplő jelöltekre.

A jelöltek túlnyomó többsége - ahogy a korábbi választásokon is - függetlenként indult.