Kulturális Örökség Napjai 2014.

2014-09-19 13:44:00 V.J.

hírkép

A volt Honvéd Főparancsnokság Várban álló épületében nyitotta meg L. Simon László miniszterhelyettes a Kulturális Örökség Napjai 2014-es rendezvénysorozatát. A programok között különleges csemegéket és ritkán látható helyszíneket ismerhetünk meg.

 



Jelképesnek is nevezhető, hogy az új funkciót kapott, volt Honvéd Főparancsnokság épülete adott helyt a programsorozat megnyitójának – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. L. Simon László kiemelte, hogy mind több épület, műemlék, kastély újult és újul meg folyamatosan ápolva a nemzeti kultúrát, bemutatva az épített örökségünket. Ennek egyik példája a Fertődi Esterházy Kastély-együttes, melynek felújítása és turisztikai, kulturális bemutatása a januárban új funkciót kapott Forster Központ egyik legfontosabb eredménye.

A Kulturális Örökség Napjai alatt több mint hatszáz különleges helyszínre várják az épített örökségünk iránt érdeklődőket Budapesten és vidéken.

A miniszterhelyettes külön kiemelte, hogy hatalmas szerepe van a civil szférának ebben a munkában. Épp úgy, mint példáúl a skót, vagy francia kastélyok esetében, fontos, hogy olyan kincsek is látogathatók legyenek, melyek magántulajdonban vannak, hiszen ezek is hozzátartoznak nemzeti kulturális örökségünkhöz. Az idei programok olyan témakörök köré szerveződnek, mint az Ybl Bicentenárium rendezvényei, a Holokauszt évfordulójának kapcsán a magyar zsidóság emlékhelyeinek felújítása és bemutatása.

Az eseményen hirdették ki a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe újonnan felkerülő örökségeket is. Az elismerést a Forster Gyula Központ igazgatója adta át a nyerteseknek.