Alföldi Róbert egy zenés akciómesében

2014-09-03 15:35:00 szorenyi.p

hírkép

Parádés szereposztással és neves alkotógárdával készül a hazai színházi élet egyik legnagyobbnak ígérkező produkciója, a december végén debütáló, A Játékkészítő című zenés akciómese. Sokak szerint az István, a király óta nem volt ilyen volumenű színházi “vállalkozás”. A színen feltűnik majd – mások mellett - Alföldi Róbert, Oroszlán Szonja, Szabó Győző, Pokorny Lia, Bereczki Zoltán és Nagy Feró is.



“Nemcsak egy történetet szerettünk volna elmesélni, hanem egy olyan produkciót létrehozni, ami a közönséget folyamatosan bevonja az előadásba. Egy interaktív színház megvalósításán dolgozunk” – meséli Illés Gabriella, a darab ötletgazdája és producere, mitől is lesz unikális az előadás.

A Játékkészítő tulajdonképpen egy modern mese, ahol ismert mesebeli alakok tűnnek fel egy eddig soha nem látott és hallott történetben, s melyben a színház, a tánc, a vizuális kultúra, a zene és a cirkuszművészet harmonikus egységet alkot. „Különböző konfliktusainkban és élethelyzeteinkben előhívunk egy-egy gyerekkorban hallott mesét, ami mintát nyújt, hogyan haladjunk tovább az úton” – mondja az előadás producere. „Ez a darab is erről szól: egy útról, amit a főhősök végigjárnak, és a végén rájönnek, hogy minden elérhető, ha hiszünk az igazunkban és nem adjuk fel az álmainkat” – foglalja röviden össze a mű lényegét Illés Gabriella.

A címszerepet Alföldi Róbert alakítja, s a darabban, melyben mindenki „főhős”, szerepel Pokorny Lia, Bereczki Zoltán, Oroszlán Szonja, Hajdu Steve és Szabó Győző is. A feltörekvő színésztehetségek, mint Herrer Sára, Klem Viktor, Bán Bálint, Kovács Ádám mellett pedig a zenei élet terén elvitathatatlanul nagyot alkotott Nagy Feró, s olyan ifjú titánok is feltűnnek, mint Radics Gigi, Király Viktor és nővére, Linda. A Játékkészítő előadásain az előadókat a Magyar Virtuózok Kamarazenekar 40 fős csapata fogja kísérni.

Az izgalmas látványvilágot ígérő előadás karácsony után debütál, a nemsokára átadásra kerülő Tüske Csarnokban.