
A szerzetesek és az apácák titkos találkozója
2010-08-10 00:00:00 Bajory Á. Rita
A rossz nyelvek szerint a Chiemsee három szigetén turpisságok történtek. A Férfiak szigetén a 8. században, III. Tasziló herceg által alapított bencés rend szerzetesei éltek, a másik szigeten pedig az apácák. A két sziget között tóban "lapuló" legkisebb területű földrészecske a kakukktojás.
Itt a Fűszerek szigetén szövődtek a szerelmi románcok a szerzetes urak és a hölgyek között. A Benedek rendet egyébként 1803-ban feloszlatták, és sörfőzdét üzemeltettek helyette. Később ugyan I. Lajos visszahozta, de nem volt olyan hosszú életű, mint a Nők szigetén, ahol mind a mai napig csak apácák szorgoskodnak. Az ő munkájuk "gyümölcséből" a vadcseresznye likőrből rögvest hármat is vettem a szuvenír boltban, nem bíztam a véletlenre.
A Férfiak szigetén II. Lajos által építetett barokk palotát mindössze hat napig élvezhette megálmodója, mert 1886-ban meghalt. Millió aranypénzeket áldozott kastélyépítő hóbortjának. A költséges szenvedély nem merült ki pusztán egyetlen palota építésében, azonban az épületek minden szegletét helybéliekkel készíttette, és csodálatos emlékeket hagyott így az utókornak. Mielőtt azonban több soron keresztül a felségnek adóznék, azért sietve hozzáteszem, hogy II. Lajos kedvenc időtöltése volt tükörtermében, palástban végigvonulni és mindezt 25 szolga segítségével meggyújtott 40.000 gyertya fényében tette, hajnali kettő órakor.
Grassau és Rottau vidéke olyan csodálatos, hogy, ha megerőltetem magam, akkor sem tudok hibát találni. Pedig igyekeztem. Az ideérkező nem csak a 84 km² alapterületű Chiemsee hűvös vizében lubickolhat, hanem a természetvédelmi terület szépségében, és a minden német várost maga mögé utasító települések bájában is. A stresszt itt - Münchentől 80 kilométerre, és Salzburgtól 50 kilométer távol - még hírből sem ismerik a helyiek, és a nagyvárosokra jellemző szmog még csírájában sem burjánzik a felhőpárnákban. Nem véletlenül kapja meg a levegőminőség makulátlanságát elismerő rangos elismerést, immár több mint ötven éve. Az év bármelyik időszakában orvosi rendelvényre javasolnék egy pár napot a festői Bajorország, Grassau és Rottau meseszép, titkokkal teli tájára. A mellékhatások elkerülése végett rögtön egy hetet.