C. Ronaldónak kevés esélye maradt Brazíliában
2014-06-23 06:08:00 szorenyi.p
Az Egyesült Államok 2-2-es döntetlent játszott Portugáliával a brazíliai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának második fordulós összecsapásán. Ez azt jelenti, hogy ebben a csoportban az utolsó körben dől majd el, hogy a négy közül melyik két csapat folytatja a tornát a nyolcaddöntőben.
Az első félidő elején a portugálok birtokolták többet a labdát, s némi szerencsével, az egyik amerikai védő hibáját kihasználva, megszerezték a vezetést. Ezután támadásban megélénkült az Egyesült Államok csapata, amely 30 percen keresztül fölényben futballozott, több veszélyes kísérlete is volt, de egyenlítenie nem sikerült. A játékrész hajrájában ismét a portugálok játszottak jobban, s az utolsó percben Howard kapus bravúrjai kellettek ahhoz, hogy az európai együttes ne növelje az előnyét.
A szünet után mindkét csapat hatalmas lendülettel, nagy iramot diktálva folytatta az összecsapást, lehetőségek mindkét kapu előtt adódtak, 10 perc elteltével egy szép amerikai támadás végén Bradley üres kapura leadott lövése a gólvonalon álló Costáról vágódott le. Nem sokkal később aztán Jones látványos találattal egyenlített, az iram pedig nem csökkent, továbbra is közönségszórakoztató, jó futballal rukkoltak elő a gárdák, a portugálok valamelyest fölényben voltak. A hajrához közeledve ennek ellenére ismét az amerikaiak szereztek gólt, s már-már úgy tűnt, a portugálok kikapnak és kiesnek, ám az utolsó pillanatban Varela fejesgólja révén egyelőre megmenekültek a korai búcsútól.
Az Egyesült Államok Németországgal, Portugália pedig Ghánával találkozik a csütörtöki harmadik fordulóban. A luzitánoknak több góllal kellene győzniük, hiszen gyenge a gólkülönbségük, ha azonban Németország és USA döntetlent játszik, akkor semmi esélyük.