Kétmillió eurót költöttek el Ferihegyen

2014-05-28 14:29:00 szorenyi.p

hírkép

Határidőre befejezte a Budapest Airport a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mindkét futópályájának felújítását, így minden adott a nyári csúcsforgalom kiszolgálásához.



A Budapest Airport szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2 millió eurót, azaz 620 millió forintot fordítottak a két betoncsík karbantartására, ezek együttes felülete 300 ezer négyzetméter, nagyjából 42 futballpályányi. A pályakarbantartással egy időben a kapcsolódó gurulóutak hibáit is kijavították, kicserélték a betonba süllyesztett pályafényeket és szegélylámpákat, ahol szükséges volt, elvégezték a vízelvezető csatornák karbantartását és tisztítását is.

Több ezer apró repedés, egyenetlenséget javítottak ki pályakarbantartást végző német-osztrák-lengyel-szlovák OAT konzorcium szakemberei, több, mit hatezer négyzetméteren fektettek le új aszfaltot a Strabag dolgozói és több száz acélburkolatú, prizmás pályafényt cseréltek ki a Budapest Airport Műszaki Központ navigációs részlegének munkatársai.

A Budapest Airport hangsúlyozta: az elmúlt hét évben már több mint 320 millió eurót, azaz 100 milliárd forintnál is többet fektetett be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésébe és modernizálásába. Ennek egyik legfontosabb eleme a 2-es terminál központi csarnoka, a SkyCourt megépítése volt 31 milliárd forintból.