Egyedülálló bikali élménypark, újabb attrakcióval

2010-08-01 00:00:00 Bajory Á. Rita

hírkép

Magyarország egyedülálló, tematikus élményparkja jóval több, mint egy szendvicses, délutáni osztálykirándulás, vagy egy vidámparki kikapcsolódás. A középkor világát idéző bikali Élménybirtok interaktív módon tárja a látogatók elé a történelmi eseményeket és a középkori életet.



Bepillanthatunk az egykori reneszánsz élet mindennapjaiba, elleshetjük, hogyan dolgoztak a korabeli mesteremberek, sőt mi több, aktívan részt vehetünk a remekművek készítésében. A több egységre osztott, (középkori falu, óváros, palota, madaras színpad és lovagi küzdőtér) 7,5 hektár területű birtokon varázslatos kulisszák teszik élményszerűvé az időutazást a középkori világba.

- Ez jóval több, mint egy szendvicses, délutáni osztálykirándulás, ahol a fagyi íze jobban érdekli őket, mint egy történelmi emlékeket bemutató múzeum – mondta el az Élménybirtok megálmodója és létrehozója Kollár László,  cégvezető. Aki hozzátette, hogy céljaik között szerepel a park bővítése és folyamatos fejlesztése  – A gyakorlati helyszínt élettel, és valósággal kell megtölteni, ezért a négy fal szorítása helyett tágas gyakorlati színteret biztosítunk a mesterséget tanulni vágyóknak. A tankönyv száraz és tudományos értekezéseit a madarakról vagy lovakról itt a gyakorlatban ismerheti meg a diák.

- Az ötleteim adottak voltak, de a részletkidolgozásért  négy évvel ezelőtt bejártam a világot – avatott be a részletekbe Kollár László, aki egy komplett, magasabb szintű oktatási programot szeretne nyújtani a felcseperedő tanulóknak és az érdekességekre szomjazó felnőtteknek. Külföldön találhatunk hasonló parkokat, mint pl. Franciaország - Guédelon, Puy du fou, vagy Ausztria - Varnatum. Az itthon elsőként meghonosított újfajta termék és szolgáltatás összekapcsolásával Kollár László és csapata létrehozta Közép-Európában egy újszerű, egyedülálló szabadidős és oktatási parkját, ahol innovatív gondolkodásra ösztönzik a tanulókat, és élménnyel párosítják számukra a megtanultakat.

A jó értelemben vett „pláza hatás” tovább erősödik, mert a képzési paletta tovább szélesedik. Nem titkolt tervek között szerepel a kaszkadőrképzés, amelyhez a tágas helyszín, a felkészült szakemberek és a felszerelések adottak, így tehát gyakorlás és kellő rutin megszerzése után már egy lovagi bátorságpróba, ügyességi bemutató vagy veszélyes filmjelenet gyerekjáték lesz.

A birtok szomszédságában található Puchner Kastélyszálló évek óta töretlen népszerűséggel üzemel, amely szintén első a maga nevében, hiszen az országban elsőkét itt lehetett komplett wellness szolgáltatást és több napos pihenéssel kombinálva igénybe venni.



A jó értelemben vett „pláza hatás” tovább erősödik, mert a képzési paletta tovább szélesedik.