Jelentősen változik a Sziget nulladik napja
2014-04-14 16:58:00 szorenyi.p
Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben bele tudják illeszteni a naptárjukba – ennek eredménye már látszik is a sztárfelhozatalon. Lesz – sok más mellett - Queens of the Stone Age, The Prodigy, Macklemore & Ryan Lewis, Imagine Dragons, Bastille, Skrillex, Placebo, Lily Allen és The Kooks és a legfrissebb hírek szerint jön az Outkast, a Manic Street Preachers és a The 1975 is.
Az End Show – amit idén Calvin Harris prezentál – mellett lesz Opening Show Deadmau5-szal valamint teljes értékű programnappá válik a “Nulladik Nap”. Sziget Fesztiválköztársaság idén augusztus 11-18. között nyitja meg határait.
“Évek óta sokat kínlódtunk a nemzetközi line up összeállításával, s tavaly már egyértelműen kiderült, hogy bármennyire számít világszerte is jelentős eseménynek a Sziget, egy európai fesztivál miatt nem fogják megszakítani a zenekarok a tengerentúli fesztiválturnéikat - nyitotta szokásos Sziget évadnyitó sajtótájékoztatóját Gerendai Károly. “Idén ezért úgy döntöttünk, hogy egy héttel későbbre csúsztatjuk a Szigetet, hogy ne essen egy időbe az egyesült államokbeli és japán fesztiválokkal.
Idén már a Nulladik napon teljes értékű koncertsorozat várja a látogatókat. Ezen a napon, a nagyszínpadon fellép az Anti Flag, a Ska-P és a Queens of the Stone Age, majd utánuk szintén újdonságként, egy látványos Opening Show-val “nyitja meg” a Sziget Fesztiválköztársaság a normál fesztiválnapjait.
A Nulladik napon, a Nagyszínpadon Deadmau5 celebrálja majd a nyitóünnepet. A tavalyi siker után, mondhatni természetes, hogy idén is hatalmas End Show zárja majd le a Szabadság Szigetének egy hetét, lézershow-val és tűzijátékkal. Mint azt már a szervezők korábban bejelentették, most is a világ egyik legnagyobb elektronikus előadója keveri majd élőben a slágereit a záróbulin, hiszen idén Calvin Harris-szel találkozhatunk majd a színpadon.
Az eddigi fellépők mellé a sajtótájékoztatóra új nevek is érkeztek. A napokban dőlt el, hogy eljön a Manic Street Preachers, a The 1975 és az OutKast is. Hey Ya! Ezzel a fellépő sztárok sora még koránt sem zárult le, a következő hetekben további neveket tesznek közzé majd a szervezők.
A tavalyi hatalmas siker után, idén már egész szezonban (májustól - szeptember végéig) forog majd a „Sziget Eye” nevű óriáskerék, a főváros szívében. Azonban a rendezvényre érkezőknek sem kell lemondaniuk erről a szórakozásról, mert a fesztiválra egy másik kerék érkezik majd.