Szárnyalt a szlovákiai turizmus
2014-03-16 16:28:00 j.protic
Rekordszámú turista töltötte a szabadságát tavaly Szlovákiában, a gazdasági válság nehéz éveit követően az idegenforgalmi üzletág így lassan kezd újra magára találni – közölte pozsonyi sajtótájékoztatóján František Palko a közlekedési, építésügyi és vidékfejlesztési minisztérium államtitkára.
A most közzétett adatok szerint 2O13-ban a turisták száma elérte a 4,048 milliót, amire a gazdasági válság kirobbanása, vagyis 2009 óta nem volt példa, sőt ezt a válság előtt is csak egyszer, 2008-ban sikerült túlszárnyalni.
A szlovák idegenforgalom ügyfeleinek a többségét, nagyjából a 60%-át még mindig a hazai turisták teszik ki, akiknek a száma tavaly csaknem 6%-kal, 2,4 millióra nőtt. Külföldről 2013-ban több mint 1,6 millió turista érkezett az országba, ami 9 százalékos növekedésnek számít. A legtöbben Csehországból (493 ezer), Lengyelországból (168 ezer), Németországból (154 ezer), Ukrajnából (80 ezer), Ausztriából (74 ezer) és Magyarországról (69 ezer) érkeztek. Palko ezzel kapcsolatban az ukrán turistákat emelte ki, akiknek a száma tavaly megduplázódott, csaknem 55 ezren érkeztek azonban Oroszországból is. A külföldi turisták átlagosan 2,5, a hazaiak 3 vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken.
A turisták számának a növekedése meglátszott az idegenforgalmi üzletág bevételein is. Tavaly ezek csaknem 8 százalékkal, 2 milliárd euróra nőttek. Az ágazat hozzájárulása az ország bruttó hazai termékéhez (GDP) ezzel az egy évvel korábbi 2,5-ről a tavalyi évben 2,7 százalékra nőtt.