2014-02-28 09:57:00 j.protic
Szlovákiában pénteken reggel hivatalosan is kezdetét vette a köztársaságielnök-választási kampány. Valójában csak formális rajtról van szó, hisz a kampány már hetek óta gőzerővel zajlik, az országot már korábban ellepték a jelöltek óriásplakátjai, a nyomtatott sajtó tele van választási hirdetésekkel.
A választási törvény szerint a kampány 15 nappal az államfőválasztás előtt kezdődik, és 48 órával a szavazás megkezdése előtt, tehát ezúttal március 13-án reggel 7 órakor ér véget. A voksolásra március 15.-én reggel 7 és és este 22 óra között kerül sor.
A törvény által megszabott időszakon kívül tilos kampányolni. Ennek ellenére a jelöltek már jó ideje versengenek a polgárok kegyeiért és erőteljesen kampányolnak. . Az óriásplakátok kihelyezéséért és a polgárokkal folytatott találkozókért a törvény nem szab szankciókat. Azok a jelöltek, akik úgy gondolják, az efféle kampány hatást gyakorolt a választások eredményére, az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak – magyarázta Eva Chmelová, a Központi Választási Bizottság (ÚVK) jegyzőkönyvvezetője.
A rádióban és a televízióban sugárzott választási műsorokra vonatkozó szabályok betartását a frekvenciatanács (RVR) felügyeli.
A kampány során a közszolgálati Szlovák Rádiónak és Televíziónak (RTVS) információkat kell közölnie az államfőjelöltekről. Ugyanez a kötelezettség a magánkézben levő televíziókra és rádiókra nem vonatkozik, bár sugározhatnak választási műsorokat.
Az összes műsorsugárzónak érthető módon el kell különítenie a kampányhoz tartozó műsorait más programjaitól. Mindannyian kötelesek egyforma feltételeket biztosítani valamennyi jelöltnek. Publicisztikai- és hírműsoraikat úgy kell elkészíteniük, hogy azok kiegyensúlyozottak és pártatlanok legyenek. A jelöltnek a kampány során joga van a válaszadásra, amennyiben hamis vagy az igazságot elferdítő információkat közöltek róla.
A második forduló előtti választási kampány az első forduló hivatalos eredményeinek kihirdetésével kezdődik, és a végső szavazás kezdete előtt 48 órával ér véget. A 2. forduló előtt a két bejutó jelölt ismét szerepelhet a médiában, mindketten legfeljebb egy-egy óra sugárzási időt kaphatnak.
Az államfőválasztás esetében is érvényes a kampánycsend, ami a választások előtt 48 órával lép életbe, és a szavazás befejezéséig tart. A moratórium alatt tilos az elnökjelölte számára kedvező vagy nekik ártóinformációkat közölni szóban, írásban, hang vagy kép segítségével a rádióban, a televízióban és más tömegtájékoztatási eszközökben. A különféle felmérések eredményeit legkésőbb három nappal a választás kezdete előtt, azaz március 12-én, szerdán szabad nyilvánosságra hozni.
Az államfői székért 14 jelölt indul harcba, minden eddigi felmérés szerint a 2-fordulóoba a nagy esélyes Robert Fico és Andrej Kiska jut be.