Homoszexuálisokkal az Európai Unió ellen

2013-12-15 12:51:00 szorenyi.p

hírkép

Az egyneműek házasságának törvényesítésével és a kötelező ujjlenyomat-szolgáltatás fenyegetésével igyekszik elvenni az ukránok uniós társulási kedvét Mikola Azarov miniszterelnök.



A lehető legprimitívebb érvekkel próbálta romba dönteni az ukrán lakosság Európával kapcsolatos fényes elképzeléseit a kormányfő az oroszbarát pártok által központilag szervezett szombati százezres ellentüntetésen. Mindenekelőtt az uniós csatlakozás terén gyakorlatilag szándékosan alulinformált állampolgárok azon tévhitét kívánta eloszlatni, hogy a társulási egyezmény automatikusan a vízumkényszer eltörlésével járna. „Ennek feltételeként a biometrikus igazolványok bevezetését követelik tőlünk, amihez mindenkitől ujjlenyomatot kell vennünk! Készen álltok erre?!” – hangzott a szónoki kérdés, amelyre az Európa téren hömpölygő tömeg egyhangú „Nem!” kiáltással válaszolt.

Másodsorban azzal hozakodott elő a miniszterelnök, hogy az uniós csatlakozás egyik előfeltétele, hogy Ukrajnában is törvényesítsék a melegek házasságkötését, valamint elismerjék a szexuális kisebbségek egyenjogúságát. „Készen áll a mi társadalmunk erre?” „Nem!” – ordították az egybegyűltek. Azarov hozzátette, hogy az ukrán egyházak, úgy a Kijevi Patriarchátus, mint a moszkvai pravoszláv vagy a görög katolikus egyház, minden pap és igazhívő kategorikusan fellép ezek ellen.

Hatásvadász szónoklata végén az ukrán miniszterelnök vádlón mutatott a pár száz méterre fekvő Függetlenség terén hetek óta zajló kormányellenes tüntetés résztvevői felé: „Márpedig ők ezt akarják!” Helyszíni jelentések szerint a szimpátiatüntetés résztvevői ezt követően még hosszan Vlagyimir Putyin orosz elnök nevét skandálták, így jelezve, hogy szemben az európai integrációval Ukrajna oroszországi közeledését támogatják.

Ellenzéki képviselők azt állítják, hogy az ellendemonstráción való részvételre hatalmi szóval kényszerítették és vezényelték ki az állami hivatalok és közintézmények alkalmazottait, állásuk elvesztésével fenyegetve meg őket. A helyszíni tudósítások szerint az ellenérdekelt tüntető felek között nem került sor konfliktusra. A békességre több ezer állig felfegyverzett rohamrendőr felügyelt.

Ukrajnában vasárnap öt körzetben megismételt parlamenti választásokat tartanak, amit részben szabálytalanságok miatt rendelt el a központi választási bizottság.

(Palkó István)