OTP Bank Lovas Világkupa hetedszer

2013-11-20 14:14:00 V.J.

hírkép

Ismét Budapestre jön a lovas világ színe-java november utolsó hétvégéjén. A Papp László Sportaréna finom homokkal borított játékterét a legkiválóbb hazai lovasok, sztárvendégek, és pompás show foglalja el. A pénteki nap a hagyományoknak megfelelően ismét a gyerekeké lesz.



20 országból érkeznek nemzetközi rangú vendégek és világbajnok hajtók a november 29-től december 1-ig megrendezésre kerülő VII. OTP Bank Lovas Világkupára. A rendezvény mai sajtótájékoztatóján Lázár Vilmos fogathajtó világbajnok, a Magyar Lovas Szövetség és a Szervezőbizottság elnöke büszkén emelte ki, hogy az elmúlt hat év során a budapesti Lovasvilágkupa igazi nemzetközi rangot vívott ki magának. „Megtanultuk, hogyan kell egy ilyen hatalmas szabású eseményt profi módon megszervezni és lebonyolítani. Igazi sikertörténet, hiszen a színvonalas világverseny mellé szórakoztató családi show is párosul. „Kiszabadult a szellem a palackból” – mondta Lázár János. A lósport és a lovaskultúra egyre jobban megkapja azt a támogatást, mely nemzetközi presztizsünket növeli.

A lovas rendezvények támogatása valódi nemzeti imázsteremtő tényező – állapította meg Tóth Katalin a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. A lósportban és a magyar lovas hagyományokban rejlő lehetőségeket a kormány is felismeri és támogatja is. Ennek jó példája az OTP Lovas Világkupa, a Nemzeti Lovarda felépítése vagy a Szilvásváradi Lovaspark fejlesztése.

„Jó lóra tettünk” – mondta Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing igazgatója szerint is igazi sikertörténet és csodálatos esemény a Lovas Világkupa, melynek támogatása nagy büszkeség a pénzintézetnek. Idén is a gyerekeké lesz a pénteki nap, ekkor kerül megrendezésre az V. Gyermek Lovasnap az Arénában. Ekkor a Világkupa névadó szponzora, az OTP Bank támogatásával 15 ezer gyerek ingyenesen élvezheti a látványos programokat. Olyan gyerekek töltik majd meg a sportarénát, akiknek, amúgy nem lenne lehetőségük részt venni ilyen eseményen. Nagy családos, fogyatékkal élő, nevelőszülőknél nevelkedő és lovasterápiában részt vevő gyerekek, akik ezt várják az év során. Számukra ez hatalmas élmény. A hét év alatt 100 ezer gyermek részére teremtődött meg ez a lehetőség. Elmondta, hogy idén is kedvezményesen lehet jegyet váltani online OTP bankkártyával.

Ismét bakra ülnek a sztárok, hogy összemérjék fogathajtó képességüket az Lóerőpróbában és a jótékonysági sztárfutamon, melynek 500 ezer forintos díját az OTP ajánlotta fel. Különleges újdonságként szerepel a programban az Equissimo –Magyar Lovas Csillagok gálája. Itt látványos show keretében a magyar lovas hagyományok mutatkoznak be a huszároktól a csikósokig. Nemcsak a show lesz fergeteges, de minden valószínűség szerint a hangulat is. Erről világhírű négylábúak és kétlábú társaik gondoskodnak november utolsó hétvégéjén.