Alagútrobbanás, egy munkás meghalt
2013-08-12 12:16:00 j.protic
Újabb tragédia történt a Pozsonyt Kassával összekötő szlovákiai D1-es autópálya építése közben. Lőcse közelében egy alagút tervezett berobbantása nem úgy sikerült, ahogy azt a munkások tervezték, legalább öten megsérültek és egy halott is van. Az említett autópálya-szakasz közelében történt tavaly novemberben a kiskerényi (Kurimany) hídomlás, amely során négyen vesztették életüket.
A robbanás reggel fél ötkor történt Szepesgörgő (Spišský Hrhov) község határában. A helyszínen rövid időn belül a riadóztatott mentőegységek is megjelentek. Pavol Vravec, az eperjesi mentőszolgálat vezetőjének tájékoztatása szerint egy férfi nem élte túl a balesetet - maga alá temette a törmelék-, további öten pedig megsérültek, köztük egy munkás súlyos fejsérülést szenvedett, helikopterrel a kassai egyetemi kórházba szállították. A mentőszolgálat vezetője szerint a betemetett férfi egy ideig még kommunikált környezetével, nagy fájdalmakra panaszkodott, később azonban elvesztette eszméletét és életét a nagy igyekezet ellenére már nem sikerült megmenteni.
Az eperjesi kerületi rendőrség szóvivője szerint az alagútban az omlás egy betervezett robbantás után következett be. A robbantás eredményének ellenőrzésekor újabb detonáció történt, aminek következtében beomlott a föld. A baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség.
Az alagút több mint 500 méter hosszú. Fúrását tavaly kezdték meg, s a tervek szerint 2015-ben adták volna át.