Mivel bosszantsuk a minket elhagyó pasit?

2010-06-18 00:00:00 szorenyi.p

hírkép

Hogyan szerezzük vissza volt pasinkat? Folytatjuk sorozatunkat. Ezúttal egy 28 éves, szingli nő tanácsai következnek. Ő nem az a fajta, aki szerint kaparni kell a szakítani akaró pasi után. Azért abban profi, hogy miképpen lehet bosszantani az exeket.



Ha egy kapcsolat még működik, akkor lehet próbálkozni. A csajok szoktak ilyenkor szexi ruhában a pasi orra előtt elmenni otthonról, azzal a szöveggel, hogy a barátnőkkel megy kávézni. Vagy véletlenül tovább kell maradnia a munkahelyén, de nem mondja meg, hogy miért. Úgy tesz, mintha rejtélyes sms-eket kapna. Ha telefonál és a pasija benyit a szobába, akkor a „ne haragudj most le kell tennem” mondat után tényleg leteszi a telefont. Pedig csak a barátnőjével beszélte meg a taktikát. Arra azért figyeljünk, hogy hiszti ne legyen, mert az a már említett okok miatt kiábrándító és a biztos bukáshoz vezet. Tehát olyan akar lenni a csaj, akit ismét meg kell hódítani. Az már más kérdés, hogy a pasiknak szinte semmit sem kell tenni ahhoz, hogy a csajuk féltékeny legyen, akkor is hisztiznek, amikor nincs miért.

Az ember lánya azonban nem nyugszik. Ha már nem lehet az enyém, akkor legalább szenvedjen amiatt, hogy elhagyott. Ez már önmagában is megér némi bosszahntást. Ime néhány "hasznos" trükk!

A pasi parkolóban álló autóján lévő fényezés körkörösen találkozik a slusszkulccsal, a közös lakásban véletlenül összetörnek a pasi kedvenc dolgai, jöhet a ruhák apró darabokra csíkozása (klassz nagyollóval), vírus a laptopjára, az otthoni gépére. A számítástechnika további csodákra képes. Facebook-üzenőfal: kicsi a farka, büdös a szája, és a gyerektartást se fizeti. Ha nem bízunk az elektronikus dogokban, akkor ugyanez megismételhető a munkahelye, vagy a lakása környékén bármilyen táblán, plakáton. Jó ötletnek tűnik "feladni" egy hirdetést a nevében a világhálón, pl. olcsón forgalmaz szexuális segédeszközöket, biszex, imádja pasikkal, árun alul kocsit, lakást árul, persze csak az otthoni mobilszámmal fűszerezve.



Féltékenységet előidéző használati tárgyak titkairól a most megjelent Fashion and Travelben olvashat.