A magyar fizikazseni Angliába megy

2013-07-15 13:24:00 szorenyi.p

hírkép

Tavalyi győzelme után idén is abszolút első lett a 44. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián (IPho) Szabó Attila, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákja.



A 12. osztályos tanuló az első olyan diák a verseny történetében, akinek kétszer is sikerült abszolút első helyet elérni. Hozzátette: a Nemzetközi Fizikai Diákolimpiát a múlt héten rendezték Koppenhágában 82 ország 381 indulójának részvételével.

Magyarországot versenyzőként öten képviselték, köztük Szabó Attila, akit tanára, Simon Péter is elkísért Dániába.

Az pécsi gimnázium igazgatója megjegyezte, a fizika mellett más tárgyakban is kiemelkedően teljesítő Szabó Attilát felvették a cambridge-i egyetemre, ezért ősztől feltehetően ott folytatja tanulmányait.