Lesz új magyar légitársaság. Már neve is van!

2013-07-06 09:28:00 szorenyi.p

hírkép

Piros-fehér-zöld lesz a festése és Sólyom a neve az új hazai légitársaságnak, amely nemsokára már árulná is a jegyeit. Az üzletemberek igényeihez igazodó Malév-utód miatt a fapadosok kiszorulhatnak az 1-es terminálra Ferihegyen - írja a Magyar Nemzet.



A cikk cégbírósági adatokra hivatkozva közli, hogy június 13-tól hatályos a Sólyom Hungarian Airways Kft. változásbejelentése. A cég képviselője Vágó József, aki korábban a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának vezetője volt.

A Magyar Nemzet információi szerint a Sólyom mögött álló közel-keleti kisebbségi befektetők segítségével már augusztusban megindulhatnak a járatok európai, és közel-keleti célállomásokra.

A cég kezdetben hatgépes flottával kezdi meg tevékenységét, de a tervek szerint 2017-re ötven gépe repül majd. A flotta értéke megközelíti a négymilliárd eurót. Az első évben 700 munkatársat vesznek fel, három év alatt a létszám elérheti a háromezret. A Sólyom nem a fapadosok versenytársa kíván lenni, hanem a prémium kategóriában versenyez a Turkish Airlinesszal vagy épp az Emiratesszel.