Rendőrök erőszakoltak meg egy családanyát
2013-07-04 07:41:00 szorenyi.p
Molotov-koktélokkal és kövekkel dobálta meg a helyi rendőrkapitányság épületét egy ukrajnai kisváros feldühödött lakossága, miután két rendőr megerőszakolt és csaknem agyonvert egy 29 éves családanyát.
A lincshangulat oka az volt, hogy a nyomozó hatóság futni hagyta az egyik elkövetőt, a helyi rendőrség kapitányát, aki szoros rokoni kapcsolatban áll a járási főügyésszel. A molotov-koktélokkal, kövekkel és karókkal felfegyverkezett, több mint ezerfős tömeg a rendőrtiszt azonnali letartóztatását vagy kiadását követelte. A megmozdulások másnap fényes nappal is folytatódtak. A kirendelt rohamrendőrök több ízben is összecsaptak a tömeggel. A történteknek több sérültje van.
A közép-ukrajnai Vragyijevkában még június 30-án éjjel rabolta el leendő áldozatát, és tuszkolta egy taxiba két rendőr, majd kivitték a közeli erdőbe. Ott a sértett elmondása szerint mindhárman megerőszakolták, s azután félholtra verték. A nyomozóknak mindhárom támadóját megnevezte. A fiatalasszonyt jelenleg a megyei kórház intenzív osztályán ápolják, miután nyílt koponyatörése miatt életmentő műtétet hajtottak rajta végre.
Az eset azt követően derült ki, hogy a helyi lakosság értesítette a sajtót. A belügyminisztérium illetékesei azt mondják, hogy a történtekről ők is az újságokból értesültek, mivel a helyi rendőrség minden információt visszatartott, és megpróbálták eltusolni az ügyet. Napokon át valóságos terror alatt tartották a sértett rokonságát, és az esetet nyilvánosságra hozni szándékozó rokonokat.
Azóta menesztették a járási főügyészt, és felmentették állásából a megyei rendőrkapitányt is, akik aktívan részt vettek az ügy eltusolásában. A legfrissebb hírek szerint azóta elrendelték az eddig szabadlábon hagyott rendőrkapitány őrizetbe vételét is. Az egyre terjedő rendőrellenes közhangulatra tekintettel, Viktor Janukovics a saját hatáskörébe utalta az ügyben kezdeményezett nyomozás felügyeletét. Az ukrán parlament az ügy kapcsán soron kívül meghallgatta Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter beszámolóját, aki többek között felháborodásának adott hangot a helyi lakosság viselkedése miatt.
Az áldozat – egy 10 éves kisfiú anyja – az orvosok szerint szépen gyógyul, és szerdán már megengedték neki, hogy kiszálljon az ágyból, bár még számos műtét vár rá, mivel az arccsontja is darabokra tört. A kórtermének bejáratánál az Ukrán Biztonsági Szolgálat ügynökei vigyáznak a testi épségére a nap 24 órájában. Az ukrán TSZN híradóműsor szerint a lakosság jelenleg is a helyi kapitányság előtt tüntet.
(Palkó István)