Petr Necas bedobta a törülközőt
2013-06-17 09:51:00 j.protic
Petr Necas cseh miniszterelnök ma benyújtja lemondását a köztársasági elnöknek. A kormányfő magára vállalta a politikai felelősséget az elmúlt napokban történtekért.Az ellenzék mielőbbi parlamenti választások kiírását sürgeti
Petr Necas a csütörtöki rendőrségi akció után csak négy napig volt képes ellenállni a nagy nyomásnak, a hétvégén már nyilvánvaló volt, hogy pozíciója tarthatatlan és csak idő kérdése, hogy –képletesen szólva – mikor dobja be a törülközőtt a ringbe..
Döntéséről Petr Necas a három koalíciós párt vezetőségének vasárnap késő este tartott tanácskozása után beszélt a sajtónak. Azt is közölte, hogy lemond pártelnöki tisztségéről is
Ugyanakkor leszögezte: szeretné, ha a a jelenlegi hármas kormánykoalíció folytatná munkáját, de egy másik miniszterelnökkel, akit a polgári demokraták javasolnának.
A miniszterelnök lemondása a cseh alkotmány szerint egyben a kormány távozását is jelenti. A következő lépés a köztársasági elnök kezében van, aki elfogadja vagy nem a kormányfő lemondását. Várható, hogy Milos Zeman köztársasági elnök elfogadja Necas lemondását, és valószínű, hogy a helyzet rendeződéséig megbízza a kormányt a folyamatban lévő ügyek vitelével.
Necas vesztét elsősorban kabinetfőnöke, Jana Nagyová okozta. Nagyovát több politikussal együtt csütörtökön vette őrizetbe a korrupcióellenes rendőrség, majd vádat emeltek ellene, és szombaton az ostravai bíróság elrendelte vizsgálati fogságba vételét. A kabinetfőnököt korrupcióval és hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolják. Nagyová többek között a katonai hírszerzéssel figyeltette a kormányfő feleségét, úgy tudni főnökéhez szerelmi szálak fűzték...
Prágai hírforrások szerint Necas röviddel dél előtt felkereste az államfőt a lány-i rezidencián, majd délután 18,00 ŕakor a Várban átadja neki lemondási nyilatkozatát. Milos Zeman délután a koalíciós pártok vezetőivel tárgyal majd a kialakult helyzetről. Bár az ellenzéki időelőtt választások iírását követeli, megfigyelők szerint valószínű, hogy az államfő lehetőséget ad a mostani koalíciónak, hogy folytassa az ország kormányzását. Úgy tudni kormányalakítási megbízást kaphat Martin Kuba, a Polgári Demokratikus Párt első alelnöke, ipari és kereskedelmi miniszter, aki élvezi államfő bizalmát. A döntés azonban Milos Zeman kezében van...
"Az ODS számára az a fontos, hogy az új miniszterelnök a párt soraiból kerüljön ki" - közölte Jirí Pospísil, a párt alelnöke a pártvezetés éjjeli ülése után.
"Jelzéseket kaptam a LIDEM mozgalom és a TOP 09 párt részéről, hogy fenn kellene tartani a koalíciót. Ez az érdeke az ODS-nek is" - válaszolta egy kérdésre Kuba.
A politikus azt mondta: olyan jelöltre van szükség, aki a kormánypártok és Milos Zeman államfő számára is elfogadható lesz. Az ODS szűkebb vezetésének éjjeli ülése után nem derült ki, hogy kit jelölne a párt Necas helyére, legalábbis nevek nem hangzottak el.
A cseh ellenzéknek azonban más az elképzelése a kialakult kormányválság megoldásáról. A szociáldemokraták és a kommunisták egybehangzóan a kormány távozását, a képviselőház feloszlatását, és előre hozott parlamenti választás kiírását szeretnék.
Milos Zeman államfő, akinek a jogkörébe tartozik, hogy a kormányfő lemondásának elfogadása után megbízást adjon valakinek az új kormányalakításra, egyelőre nem nyilatkozott.Amennyiben Necas hétfőn lemond pártelnöki tisztségéről is, az ODS-t első alelnöke fogja vezetni, s ő fog tárgyalásokat folytatni a helyzet megoldásáról is. A cseh sajtó már hosszabb ideje arról ír, hogy Martin Kuba az ODS erős embere, s várhatóan átveszi a párt irányítását. Kuba 2003-tól tagja az ODS-nek, s 2008-tól a párt dél-csehországi szervezetét vezeti. Tavaly ősszel az ODS első alelnökévé választották.