Cseh rendőrségi akció - Necas nem mond le

2013-06-14 15:41:00 j.protic

hírkép

Petr Necas cseh miniszterelnök a parlamentben is megismételte korábbi kijelentését, miszerint nem kíván lemondani tisztségéről. A kormányfő beszédében bírálta a rendőrség eljárását.



A cseh ellenzéki pártok azután szólították fel távozásra a miniszterelnököt, hogy a korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciója során őrizetbe vették Necas kabinetfőnökét és hivatalvezetőjét is, s vádat emeltek ellenük. A kormányfő Jana Nagyovát, a kabinetfőnökét a beszédében semmilyen módon nem említette.

A miniszterelnök azt állította, csütörtökön három ügyről volt szó: az első a két prágai lobbista, Ivo Rittig és Roman Janousek zavaros üzletei, a második a katonai hírszerzés, míg a harmadik a három egykori polgári demokrata (ODS) képviselő ügye.

Necas - aki már csütörtökön közölte, hogy nem hajlandó lemondani a munkatársai elleni rendőri akciók miatt - felszólalásában kijelentette: három ügy van összekeverve, s ő az összes vádat elutasítja. "A lemondásomat követelő felhívásoknak nem teszek eleget" - szögezte le beszéde végén a miniszterelnök. A rendőrség szerint viszont mindhárom ügyet Nagyová személye köti össze.

A kormányfő szerint a csütörtöki akció során a rendőrség a katonai hírszerzés elleni beavatkozással "lefejezte a hírszerzés csúcsait" és "fatálisan megsértette a Cseh Köztársaság érdekeit".

A rendőrség megerősítette: a katonai hírszerzés volt és mai főnöke Nagyová kérésére megfigyeltette Necas feleségét. A Necas-házaspár hétfőn jelentette be, hogy válni fognak. A miniszterelnök a megfigyelést "biztonsági tényezőkkel" magyarázta. A cseh lapok már régebben megszellőztették, hogy Nagyová szerelmi viszonyban van a kormányfővel.

Az egykori képviselők ügyével kapcsolatban elmondta: megszokott, normális eljárás, hogy a párt törődik azon embereivel, akik a párt érdekében lemondtak képviselői mandátumukról, amiért jól fizető helyeket kaptak az állami vállaltok vezetésében. A helyükbe lépő új képviselők pedig azután megszavazták a kormány takarékossági csomagját.

A parlamentben felszólaló ellenzéki politikusok egybehangzóan a kormányfő lemondását követelték. Necas mellett a délutáni órákig csak Miroslav Kalousek pénzügyminiszter, a TOP 09 párt alelnöke állt ki. Kalousek úgy vélte, a rendőrségnek másképpen, diszkrétebben kellett volna eljárnia, s nem lett volna szabad összekapcsolnia a nem összefüggő ügyeket.

Több elemző szerint várható, a rendőrség rövidesen kérni fogja a miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését, hogy vizsgálatot indíthassanak ellene korrupció gyanúja miatt.