Pozsony: csak nagyon lassan apad a Duna
2013-06-07 09:14:00 j.protic
A szlovák főváros már túl van a legrosszabbon,Pozsonynál éjfél óta már apad a Duna, igaz óránként csak néhány centiméterrel. A figyelem most a folyó szlovákiai, déli szakaszára irányul, ahol többezren küzdenek a hatalmas víztömeggel.
Jó hír, hogy a fővárosnál,lassú ütemben, de folyamatosan apad a Duna és a Morva is. Mindkét folyó vízszintje csütörtökön a késő esti órákban érte el maximumát Pozsonyban, illetve Dévénynél, majd éjfél táján apadni kezdett, reggel kilenc órakor a vízmérce Pozsonyban 101O centimétert mutatott.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet adatai szerint a Duna Pozsonynál 1032 centiméteres vízszinten tetőzött, csaknem fél méterrel meghaladva a 2002-ben ott mért több mint százéves rekordot, és a vízhozama másodpercenként 10 ezer 540 köbméter volt.Ennél magasabb értéket eddig még soha nem mértek.
Az éjszaka folyamán mintegy ezer ember volt készültségben a pozsonyi védőgátakon, rendkívüli esemény azonban nem történt, a mobil védőgátak mindenütt kitartottak Most már elmondható, hogy az utóbbi évek során, 33 millió euró ráfordítással, hathatós EÚ-s támogatással épített árvívédelmi rendszer kiállta a próbát, a gátak megbízhatóknak bizonyultak. Ennek ellenére voltak olyan városrészek, ahol a nagy víz alaposan megkeserítette az ott lakók életét, Dévény pl.2 napig szinte teljesen el volt zárva a külvilágtól. A városközpontot viszont teljesen megvédte az új gát, csak itt-ott lehetett apró vízszivárgást tapasztalni. A veszély még nem múlt el teljesen, sok függ attól, milyen gyors lesz az apadás,.a harmadfokú készültség még napokig eltarthat. A figyelem most a Duna szlovákiai déli szakaszára irányul, az árhullám lassan Révkomárom felé tart., Bősnél a folyó már kilépett a medréből, a hullámtérben található több építményt elöntött a víz. Bodakon számos ház és az üdülőövezet is víz alatt van. A szakemberek szerint azonban a Csallóköz nincs veszélyben, mivel a 2002-es árvíz után alaposan megerősítették és megemelték a gátakat. Gondot okozhat viszont az itt-ott feltörő belvíz. Révkomáromban a helyzetet nehezíti, hogy a Vág folyó is alaposan megáradt és már több helyen kiöntött, tehát egyszerre több helyen kell védekezni. A gátakon egész éjjel több ezren dolgoztak,
Az ár levonulása a Duna szlovákiai szakaszán várhatóan még több napig tart, a helyzetet bonyolíthatja, hogy a meteorológusok pénteken újabb heves zivatarokat, esőzéseket jeleztek az egész ország területére.