Tornádó: több mint 91 halott - frissített

2013-05-21 11:12:00 j.protic

hírkép

Nem végleges adatok szerint legkevesebb 91 - hivatalosan is megerősített - halálos áldozata van annak tornádónak, amely hétfő délután csapott le az Oklahoma állambeli Moore-ra.

 

 



A KFOR televízió helyszíni jelentése szerint 20-30 kisiskolásnak nyoma veszett, nagy a valószínűsége annak, hogy életüket vesztették. A forgószél teljesen lerombolt két elemi iskolát, az egyikben 75 tanuló és nevelő próbálta meg átvészelni a hirtelen lecsapott vihart. A tornádó nyomán több mint 120 embert szállítottak kórházba, köztük mintegy 70 gyereket. A sérültek között többen válságos állapotban vannak.

 

Moore-ban, Oklahoma City mintegy 50 ezres elővárosában a mentőalakulatok versenyt futnak az idővel a romok alatt rekedtek életéért. A megsemmisült iskola és annak az apokaliptikus pusztulás képét idéző környéke felett légtérzárat rendeltek el, nehogy a gépek hangja elnyomja a segélykiáltásokat.

Barack Obama elnök, aki telefonon beszélt Mary Fallin kormányzóval, megígérte, hogy minden szükséges szövetségi segítséget megad a mentéshez. A kormányzó Moore-ba vezényelte a nemzeti gárda egységeit.