Ismét tüntettek a szlovákiai pedagógusok

2013-05-07 18:20:00 j.protic

hírkép

A szlovákiai oktatásügyi alkalmazottak kedden ismét a parlament épülete elé vonultak, ahol hangot adtak az ágazat finanszírozása miatti elégedetlenségüknek. Az illetékes parlamenti bizottság ugyanis ekkor foglalkozott az oktatásügy állapotáról szóló jelentéssel, amelyet Dušan Čaplovič miniszter terjesztett elő.



A pedagógus-szakszervezetek azt szeretnék elérni, hogy a jelentésbe kerüljön be követelésük, miszerint évente a GDP 0,3 százalékával, vagyis 200 millió euróval emelkedjen az oktatásügybe áramló összeg. Ez eredetileg szerepelt Čaplovič jelentésének munkaváltozatában, a végleges verzióba azonban nem került bele. Abban csupán az áll, hogy 2020-ig a GDP 6 százalékát kell az oktatásügy fejlesztésére fordítani. Ezt viszont a pedagógusok elfogadhatatlannak tartják.

Az oktatásügyi alkalmazottak délben találkoztak a kormányhivatal előtt, onnan vonultak át a parlamenthez. A tiltakozó megmozduláson több százan vettek részt, a szervezők azonban 3 ezer résztvevőt vártak, ennél viszont kevesebben jöttek el. Sokan a szakszervezeti hovatartozást jelző sárga pólóban és sapkában, illetve banánnal a kezükben érkeztek annak jeleként, hogy „banánköztársaságban” érzik magukat.

A tüntetők a szlovák parlament épülete előtt felolvasták közös álláspontjukat, amelyet ezt követően átadtak Mojmír Mamojkának, a parlament oktatási bizottsága elnökének, illetve a kormánynak is elküldtek. A pedagógusok legutoljára a tavalyi év végén szerveztek sztrájkot, akkor tíz százalékos fizetésemelést követeltek. A kormány végül öt százalékot hagyott jóvá számukra.