Vilmos Sándor a holland trónon

2013-05-01 18:53:00 j.protic

hírkép

Vilmos Sándor, a kedden beiktatott új holland király az amszterdami Újtemplomban - a Nieuwe Kerkben -, uralkodói palástot öltve, letette az államfői esküt, és ezzel teljessé vált a holland trónváltás hivatalos eseménysorozata.



Vilmos Sándor személyében 123 év után először lépett férfi a holland trónra: az eddigi utolsó király, III. Vilmos 1890-ben hunyt el. Az udvarban nyílt titoknak számít, hogy Vilmos Sándor nem fogadta lelkesen az uralkodói jogkörök megnyirbálását. Az új király fiatal korában - 2002-ben elhunyt apjának, Claus hercegnek a tanácsát megfogadva - nem csupán a történettudományokban, hanem a vízgazdálkodás terén is képezte magát, amely nagyon jól hasznosítható szaktudománynak számít a csatornák és gátak hazájában.

A király arra tett esküt, hogy az alkotmány előírásait megtartja, Hollandia függetlenségét megvédelmezi, a közjó előmozdítására fog törekedni, és hivatalát lelkiismeretesen fogja ellátni.

Az eddigi uralkodó, Vilmos Sándor anyja, a 75 esztendős Beatrix előzőleg aláírta azt az okmányt, amellyel 33 évi uralkodás után lemondott a trónról fia, Vilmos Sándor javára, és a 46 éves trónörökös ezzel automatikusan Hollandia új uralkodójává vált. Az uralkodói tisztség kedd délelőtti ünnepélyes átvételét követően azonban csak délután lett alkotmányjogi értelemben is a holland állam feje, annak nyomán, hogy letette az államfői esküt.

Az Újtemplomban tartott eskütételi ceremóniára több mint kétezer vendéget hívtak meg. Jelen voltak a holland politikai élet vezetői és a világ számos uralkodóházának tagjai, köztük Károly brit trónörökös és felesége, Camilla, valamint II. Albert monacói herceg.

Magán a Dam téren - mondták illetékesek - csak 25 ezer ember fér el, ám a számítások szerint mintegy 800 ezren érkeztek Amszterdamba a királyi beiktatási ünnepségre. Szerte a városban hatalmas kivetítőket állítottak fel, amelyek segítségével figyelemmel lehetett kísérni az összesen 14 órás eseménysorozat részleteit.

Az uralkodóváltást megelőző este Beatrix - aki a trónról történt lemondása után hercegnői címet visel - díszvacsorát adott a nemrég felújított Rijksmuseumban. A díszvacsorán számos külföldi uralkodóház képviselője, köztük több európai trónörökös is jelen volt. A holland nemzethez intézett királynői búcsúüzenetet - amelyben Beatrix megköszönte a támogatást, és fia uralkodói felkészültségét hangoztatta - egyenes adásban közvetítették a tv- és rádióállomások.

A holland uralkodó közjogi szerepe csupán ceremoniális jellegű: egy évvel ezelőtt a parlament ezt a korábbinál is szűkebbre szabta, amikor előírta, hogy az uralkodót nem vonják be a kormányalakítási folyamatba, hanem csupán utólag tájékoztatják annak kimeneteléről.

Az újtemplomi eskütételi ceremóniát "Éljen a király!" és háromszoros "Hurrá!" kiáltással zárták. A rendezvény végeztével a hivatalos program lezárult, és a főszerepet átvette az önfeledt vigasságok, utcai mulatságok sorozata, szerte Amszterdamban és szerte Hollandiában.