2013-ra növekedést vár az OTP

2013-04-12 13:46:00 V.J.

hírkép

Általános gazdasági hangulatjavulást érzékelt a magyar gazdaságban értékelésében Wolf László vezérigazgató-helyettes, az OTP Bank mai szakmai konferenciáján. A helyzet ennek ellenére nem túl biztató, derült ki az elhangzott előadásokból.



A rendezvény egyik célja volt csak, hogy a hazai gazdasági helyzetet és a 2013-as év kilátásait elemezzék a legnagyobb magyar lakossági bank szakemberei. Itt mutatkozott be a meghívott vállalati vezetők és újságírók előtt az OTP legújabb terméke, a kereskedelmi faktoring.

„Reméljük, hogy 2013-ban kicsit beindul a fogyasztás és csökken az infláció.” – mondta elemzésében az OTP Bank Kereskedelmi Banki Divíziójának vezérigazgató-helyettese. Mint ahogyan abban is bíznak, hogy megmarad a 300 forint alatti euro árfolyam és a csökkenő infláció. Az optimizmus alátámasztására Wolf László a költségvetés egyensúlyi helyzetének javulását és ezáltal a növekedés lehetőségének megteremtődését említette. Ebben főképpen egy jó mezőgazdasági év és a beinduló autóipari beruházások jelenthetik a motort.

Ennek az optimizmusnak némileg ellentmond, hogy a magyar növekedés alacsonyabb a régiós átlagnál és a beruházások aránya is csak az amortizáció szintjét éri el. Magyarul nincs fejlesztés. Ennek megfelelően csökken a magyarországi hitelállomány, hiszen a cégek nem vesznek fel fejlesztési hiteleket. A jegybank kamatpolitikája pozitív lépés lehet, de nem elegendő.

Az is sokat mondó adat, hogy az ország tőkevonzó képessége romlott, ahogy a vezérigazgató helyettes elemzéséből is kiderült, 2006 óta a harmadik helyről a tizedikre csúsztunk vissza a régióban.

Mindeközben az OTP Bank növelni tudta hitelállományát, főképpen a vállalkozások körében. Reményt jelenthet számukra az MNB által meghirdetett növekedési hitelprogram, melynek keretében kétszer 230 milliárd forintnyi összegre lehet pályázni 2013 júniusától. Aki szeretne a programban résztvenni, annak sietnie kell a felkészüléssel, mert a határidő bizony elég rövid. Az OTP május elején hozza nyilvánosságra a hitelprogramban való részvétel részleteit.

Wolf László felhívta a figyelmet az új szolgáltatási csomagra, melyben a bank a kereskedelmi követelések faktorálását ajánlja vállalkozások számára. Ez kifejezett ügyféligény volt, hiszen nagyon sok cég számára alapvető fontosságú a fizetési hajlandóság romlása és a hatalmas kintlevőségek, mely a hitelfelvételnek is gátja lehet.

A gazdasági kilátás 2013-ban tehát kissé borús, de felfelé mutat.