
Már a Torkos Csütörtökre sincs pénz
2013-02-04 12:52:00 szorenyi.p
Három év alatt százezerrel csökkent az 50 százalékos kedvezményes étkezést biztosító Torkos Csütörtök vendégeinek száma. A csatlakozó éttermek érdeklődése tavaly és idén is mérséklődött.
A Magyar Turizmus Zrt. idei Torkos csütörtök rendezvényéhez országszerte mintegy 850 étterem csatlakozott. Az akció napján, január 31-én 839 étterem várta 50 százalékos kedvezménnyel a vendégeket (köztük megtalálható volt halászcsárda, art café, gyorsétterem és prémium kategóriás étterem is, mint például a budapesti Nobu és Alabárdos vagy a balatonszemesi Kistücsök) – írja a Napi Gazdaság
A vendéglátóhelyeknek azt kellett vállalniuk, hogy az a la carte kínálatukból fogyasztott ételek és italok végszámlájából 50 százalékos kedvezményt adnak csütörtökön – az áraknak a rendezvény előtti hét áraival azonosnak kell lenniük, és nem lehet szűkített menüsorral részt venni az akcióban.
A 2006-ban az országjárásra buzdító Nagy ízutazás elnevezésű kampány keretében elindított Torkos Csütörtök részt vevő éttermeinek száma félezerről duplájára nőtt 2008-ra, majd csaknem 1300 volt 2009-2011-ben, ám tavaly és idén is jelentősen visszaesett az érdeklődés.
A torkoskodók száma a 2006-os néhány ezerről 2009-re 260 ezerre bővült, 2011-ben már 200 ezerre esett, majd az éttermek számának csökkenése mellett 2012-ben 160 ezerre. Az akciósan étterembe látogatók ugyanakkor elégedettek voltak a vendéglátással az elmúlt két évben. Tavaly egy 2900 vendég véleménye alapján készült felmérés alapján a résztvevők átlag elégedettségi szintje 4,47 pont volt, míg 2011-ben 4,26 pont (ötpontos skálán).