Mi döntött Milos Zeman mellett?

2013-01-28 13:21:00 j.protic

hírkép

A cseh és a szlovák sajtó is nagy teret szentel az első cseh közvetlen államfőválasztásnak. A szlovák lapok szerint Milos Zeman győzelme a múltba való fordulást jelképezi.

 

 



A Plus 1 Den c.napilap 5 okot jelölt meg, melyek Zeman javára döntöttek. Ezek közé tartozik az is, hogy ügyesen lovagolta meg a baloldali hullámot, megfelelő időben vetette fel a Benes-dekrétumok kérdését, jobban kommunikált vetálytársánál.

A pozsonyi Sme c.napilap kommentátora úgy véli, a szociáldemokrata Milos Zeman megválasztása arra utal, hogy a cseh társadalom nagy része- főleg az idősebb és a vidéken élő polgárok - még mindig abban az illuzióban él, hogy meg lehet őrizni az elmúlt évek életbiztonságait, a nem hatékony államot, annak szociális politikáját és költséges nyugdíjrendszerét A Sme szerint a csehek jelentős részét nem zavarta Zeman nacionalizmusa és xenofóbiája, éppen ellenkezőleg, sokan pont emiatt voksoltak rá. Az Új Szó elemezője is úgy véli, hogy Zeman amolyan reminiszcencia. A boldog békeidőkké, amelyek ugya nem voltak, de utólag annak szeretjük látni őket. A választásokat az idősebb nemzedék nyerte , a cseh fiatalok pedig majd megélik azt , amit szlovák kortársaik: a politikai iránti illuzióvesztést, a közügyek iránti érdektelenséget és a legjobbak az ország elhagyását – irja az Új szó kommentátora.

A prágai sajtó nagy része szerint a szudétanémetek 2. világháború utáni kitelepítésének kérdése meghatározó szerepet játszott abban, hogy Miloš Zeman a hétvégén megnyerte az első közvetlen csehországi államfőválasztást. A Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap úgy véli Karel Schwarzenberg önmaga tehet arról, hogy elveszítette a harcot - "Elég lett volna, ha a Beneš-dekrétumokat mai szemmel nézve elfogadhatatlannak minősíti" - mutat rá a lap. Úgy véli, hogy az a teljesen felesleges, tényszerűen pontatlan és politikailag abszolút felesleges megjegyzés, amellyel Edvard Benešt Hágába küldte, meghatározta a kampány további témáját és menetét.

A cseh lapok szerint Zeman győzelmében nagy szerepet játszott az is, hogy Václav Klaus államfő és családja támogatta, így Zeman győzelme Klausék sikere is "Klaus és családja volt az, aki kikövezte Zeman útját a Hradzsinba. Kinyitották helyette a nacionalista és a soviniszta kaput. Ez a kártya fontos szerepet játszott" - véli a Lidové Noviny.