
2013-01-26 08:21:00 j.protic
Botrányos kijelentéssel okozott magának problémát Taro Aso japán pénzügyminiszter. Szavai szerint az idős állampolgároknak a magas kiadások miatt a lehető leggyorsabban meg kéne halniuk. Aso egyébként 75 éves.
Az új japán kormány egy hónapja működik, a pénzügyminiszter pedig a gazdasági nehézségek kapcsán tette szokatlan kijelentését. "Az égi hívás megtiltja, hogy az ember éljen, mikor meg akar halni. Ha engem felélesztenének, rosszul érezném magam, tudva, hogy a kezelésemet a kormány fizette. A probléma nem oldódik meg, amíg az öregek nem halnak meg" - jelentette ki Aso a súlyos betegek drága kezelése kapcsán. A férfi egyébként az egyik leggazdagabb embernek számít a japán kormányban.
A pénzügyminiszternek a felháborodás miatt órákon belül bocsánatot kellett kérnie. "Nem arról beszéltem, milyennek kellene lennie az ellátásnak a súlyos betegek esetében, a saját véleményemet közöltem" - fejtette ki a politikus, akinek nem ez volt az első furcsa kijelentése. Még 2001-ben azt mondta, Japánnak olyan országgá kell válni, ahol "gazdag zsidók élnek", a fiatalok margójára pedig elmondta, ne nősüljenek, ha szegények. A kormányt ellenzéki politikusként nácinak hívta, maga viszont a második világháborús japán kormányt dícsérte. Japán 128 millió lakosa közül egyébként minden negyedik idősebb 60 évnél, az átlagéletkor pedig 83 év.