
Tiltakozást váltott ki a nagy rongyrázás
2013-01-13 15:22:00 j.protic
Szlovákiában az új báli idény kezdetét már hagyományosan a pozsonyi Operabál jelenti. Január 12-én, szombat este rendezték meg a Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületében az immár 13. Operabált. A rangos eseményen mintegy 300 prominens pár vett részt. A meghívottak zömét politikusok, üzletemberek, közéleti személyiségek és a kultúra ismert képviselői alkották.A színház épülete előtt tiltakozók szidalmazták a bálozókat.
A pozsonyi Operabál idén is indulatos bírálatokat váltott ki az emberek körében. A legolcsóbb belépődíj 500 euróba került, amit a vendégek úgymond farzsebükből kifizettek. A Szlovák Nemzeti Színház előtt tiltakozók népes csoportja hangosan bírálta a szervezőket a szerintük vérlázítóan fényűző és pazarló rendezvény miatt, miközben a lakosság döntő többsége egyre nehezebben tud megélni. .
Róbert Mihály, a tiltakozás egyik szervezője szerint a szegénységben élő több százezer ember arculcsapása az év legnagyobb bálja, amelyet a gazdasági válság idején is megrendeznek.
Alojz Hlina ellenzéki képviselő a Gorilla-ügyre kívánta felhívni a figyelmet az Operaház előtt, ahol a szélsőjobb képviselői is zászlót bontottak. Ők arra szólították fel támogatóikat, hogy nyilvánítsanak véleményt a társadalmi viszonyokról.
A tiltakozó csoportok egymást sem kímélték. Mihály felszólította a szélsőjobboldali aktivistákat, hogy távozzanak a helyszínről, amit azok azzal utasítottak el, hogy nekik is joguk van a véleménynyilvánításra.
Az első vendégek megérkezése után a tüntetők indulatai a bálozók ellen fordultak: éles füttyel és kiabálással adtak hangot véleményüknek. Az aktivisták nem tudták megvalósítani tervezett élőláncukat, amely a színház épületébe való bejutást lett volna hivatott megakadályozni.