Milos Zeman vagy Jan Fischer?

2013-01-11 11:50:00 j.protic

hírkép

Csehországban pénteken és szombaton tartják az államfőválasztást. Az új köztársasági elnököt az ország történetében először, nem a parlament, hanem közvetlenül a lakosság választja meg.



A hétvégi elnökválasztáson kilenc jelölt indul, s - az elemzők szerint- nem valószínű, hogy bárki is megszerezné a győzelemhez szükséges több mint ötven százalékot. Minden jel arra utal, hogy szükség lesz a második fordulóra is, amelybe a két legtöbb szavazatot kapott jelölt kerül. A két hét múlva esedékes második fordulóban a győzelemhez már elég az egyszerű többség megszerzéseis . Az összes eddigi közvéleménykutatás szerint az államfői poszt megszerzésére a legnagyobb esélye két volt kormányfőnek , a 68 esztendős Milo3 Zemannak és a 61 éves Jan Fischernek van.

A többi hét jelölt támogatottsága messze elmarad a két volt miniszterelnök támogatottságától. Az egyik utolsó felmérés szerint a harmadik helyezett Vladimír Franz művészre a megkérdezettek 11,4 százaléka, Karel Schwarzenberg külügyminiszterre 11 százalék, míg Jiří Dienstbier szociáldemokrata szenátorra 10,6 százalék kíván szavazni. A további négy jelölt támogatottsága ennél is alacsonyabb, én gyakorlatilag nincs esélyük, hogy bejussanak a második fordulóba. A cseh törvények szerint hétfő volt az utolsó nap, amikor a voksolás előtt még nyilvánosságra lehetett hozni az utolsó közvélemény-kutatások eredményeit.Kampánycsend azonban a választások alatt sincs. Szakemberek szerint a végső eredményekre nagy hatása lehet a médiáknak is. Az elnökjelöltek több tv-vitaműsorban is résztvettek, az elemzők értékelése alapján a tapasztalt Milos Zeman fellépése megyőzőbb volt, mint a kicsit szürkének tartott Jan Fischerré. A karizmatikus, ellentmondásos kijelentéseiről ismert Zemant sokan populistának tartják, míg Fischer elönye a megfontoltság lehet, és az is, hogy kormányfőként, egy átmeneti kabinet élén sikerült kivezetnie az országot az akkori mély politikai válaságból.

Václav Klaus jelenlegi cseh köztársasági elnök második megbízatási időszaka március 7-én jár le és a törvények értelmében harmadszor már nem indulhat.. Klaus egyébként, aki óriási hibának tartja a közvetlen elnökválasztást .minden jel szerint Zemant szívesebben látná az államfői székben mint Fischert.