D. Tóth Kriszta ismét felmondott a köztévénél

2013-01-05 08:20:00 szorenyi.p

hírkép

Az Index információi szerint pénteken beadta felmondását az MTVA-nak D. Tóth Kriszta, ezzel véget is ér a DTK Show a közszolgálati televízión. Januárban a talk show ismétlő adásait sugározza az m1, és egyelőre a közmédia hivatalosan nem jelentette be, hogy a tavaszi szezonban nem tér vissza a műsor.



Úgy tudjuk, hogy D. Tóth Kriszta azért döntött úgy hogy elhagyja az MTV-t, mert a közmédia vezetése túl sok ponton szólt bele a műsor szerkesztésébe, információink szerint már azon is viták zajlottak, hogy kit hívhatnak be a műsor készítői a DTK-ba vendégnek.

A másik fontos érv a felmondás mellet, hogy  az MTVA a csoportos létszámleépítés során elbocsátotta a showműsort készítő stáb jelentős részét, és állítólag újabb kirúgásokra lehetett számítani, amelyek már érintették volna a DTK szerkesztőit, a stáb legfontosabb embereit is.

Az ügyben az Index meg szerette volna kérdezni D. Tóth Krisztát, és Kert Attilát a DTK kreatív producerét, de egyik sem akart még nyilatkozni.